DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda
F1

Ne higgyük, hogy a versenyzők angyalok

A Mercedes csapatfőnöke nem érti, miért kritizálják sokan Lewis Hamiltont életstílusa miatt, hiszen szerinte a pilótáktól sem kellene elvárni, hogy pedánsan viselkedve csak a munkának éljenek.

Hamlitont szinte teljes eddigi F1-es pályafutása során megtalálták azok, akik kifogásolnivalót láttak egyes pályán kívüli tetteiben. A brit mindig is szeretett utazgatni, amelyek során új hóbortokat próbált ki vagy híres emberekkel kötött ismertséget. A 2015-ös szezonban pedig saját elmondása szerint is még magasabbra emelte a szintet, és egyre aktívabb életet él, aminek pillanatait a közönséggel is megosztja.

Dppi_00115017_451



Egyesek az idei évad végén látott, csapattársához viszonyított visszaesését is ennek az életstílusnak tulajdonítják, és a britet például Jacques Villeneuve és Martin Brundle is kritikával illette.

Toto Wolff azonban örülne, ha leszállnának pilótájáról azok, akik folyton csak a hibákat keresik, Hamiltonnak ugyanis joga van elengedni magát, pláne úgy, ha közben világbajnoki formában vezet a versenyeken.

„Nem kellene beskatulyázni az embereket, és elképzelni egy tökéletes versenyzőt, aki kötelességtudóan minden este tízkor ágyban van, vagy aki sohasem jár el bulikra és nem utazgat a világ körül” - hívta fel a figyelmet Wolff a Speed Weeknek nyilatkozva.

„Lewis mindezt csinálja, de ezzel együtt is jobban vezet, mint korábban valaha. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy olyan környezetet biztosítsunk számára, amelyben kényelmesen érzi magát, és ahol a legjobb teljesítményét nyújthatja. Elvégre a versenyzők is megérdemelnek bizonyos fokú szabadságot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: