DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda
F1

A Mercedes fenyegetése Hamiltonnak szólt?

Szokatlan nyilatkozatot tett az F1-es csapat egyik vezére, Toto Wolff: ha a versenyzők közti rossz viszony elharapózik, megválnak az egyik pilótától. A brit sajtó szerint ez üzenet Lewis Hamiltonnak.

A Mercedes üzleti ügyvezetője, Toto Wolff nyilatkozatáról tegnap számoltunk be: az osztrák menedzser arról beszélt, a versenyzők kapcsolata az istálló jelenlegi legnagyobb gyengesége, amelynek „véget kell vetni”, máskülönben a negatív hangulat elteljesedik a csapaton, és a teljesítményre nyomja rá bélyegét. „Ami a jövőt illeti, meg fogjuk fontolni, hogy ez a felállás a legjobb-e a csapat számára” – fogalmazott, és hozzátette: „Fontos, hogy tehetséges és gyors versenyzők legyenek a csapatban. De jól viselkedő fiúkkal akarunk együtt dolgozni.”

Bár az elmúlt két év világbajnoki címeit Lewis Hamilton nyerte meg, ráadásul az ő szerződése 2018-ig szól, míg Nico Rosbergé csak 2016 végéig, a brit sajtó biztosra veszi, hogy Wolff kijelentésével kifejezetten Hamiltont célozta. A rangos The Times lap szerint a csapatvezetés megelégelte az angol önző viselkedését.



„Hamilton három világbajnoki címéből fakadó kimagasló pozíciója ellenére – az elmúlt két címet ő nyerte a Mercedesszel – nem tartják csapatjátékosnak abban az istállóban, amelyet a csapatszellem vezérel” – írta Kevin Eason a lap hasábjain. „Panaszkodása a Rosberg által megnyert elmúlt három versenyen a Mercedes vezetőinek idegeire ment, és még a Hamiltonhoz közel álló mérnököket is irritálta.”

„Úgy fest, Hamilton a határokig próbára teszi a Mercedes-hierarchia türelmét. Csaknem két évet azzal töltöttek, hogy megpróbálták elsimítani Hamilton és Rosberg egyre törékenyebb kapcsolatát. Hamilton bomlasztó elem lehet, ahogy az Abu Dhabi Nagydíjon is mutatta, amikor a csapat stratégiájára panaszkodott, és erélyesen kellett utasítani, hogy módosítson a motor üzemmódján.”

A Times szerint amennyiben a Mercedes úgy dönt, nem távolítja el Hamiltont, Rosberg szállhat ki. „Az ő szerződése csupán a következő év végig tart, a pletykák szerint pedig már elege van a csapattársból, akit egykor barátjának hívott” – írta Eason. Legfrissebb megszólalásában Hamilton újabb támadást intézett Rosberg ellen, most arról beszélt, hogy a német túl sokat panaszkodik.

Nem csupán ez a lap érzi veszélyben Hamilton pozícióját. A Daily Telegraph szerint Wolff nyilatkozata „szemrehányás Hamiltonnak a csapat stratégiája miatti panaszkodásért az utolsó három versenyről.” A Sun a rádióüzeneteket és futam utáni megjegyzéseket említette Abu Dhabiból: „Hamilton arról kérdezősködött, hogy letekerték-e motorját Rosberg védelmében. Arról is beszélt, hogy a csapat a rosszabb gumit választotta a verseny későbbi szakaszában. Ezt a vádat a Mercedes tagadja, és állítják, a döntést valójában Hamilton hozta meg” – írta a lap szerzője, Ben Hunt.

Időközben természetesen Lewis Hamilton is reagált főnöke szavaira. Ő egész egyszerűen úgy érzi, eltúlozzák kettejük kapcsolatának rossz voltát, valamint ennek jelentőségét.

„Ez a dolog nem áll arányban a valósággal. 16-szor végeztünk az első és második helyen, ezért a kapcsolatunk nem igazán okoz problémákat. Nem úgy tűnik, mintha az ő figyelme el lenne vonva, és ezért nem végezne előrébb, és vice versa. Az emberek könnyen vesznek biztosra dolgokat. Mindketten nagyszerű munkát végeztünk. Semmiféle bajt nem okoztunk, a csapaton belüli energia pedig a lehető legmagasabb szinten áll. Ennek pedig az oka, amit mi csinálunk, és ahogyan ezt csináljuk. Sosem leszünk legjobb barátok, és vannak feszült pillanatok. De úgy gondolom, ez minden sportra igaz” – idézi Hamiltont a motorsport.com.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: