DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
F1

Így lehet már Austinban világbajnok Hamilton

A Mercedes pilótája akár már a most hétvégi USA Nagydíjon megszerezheti pályafutása harmadik világbajnoki címét az F1-ben, ehhez ráadásul elég számára, ha a papírforma szerint alakulnak az eredmények.

Lewis Hamilton úgy utazik a hétvégi futam helyszínére, hogy reális esélye van rá, hogy már Austinban, azaz három fordulóval a szezon vége előtt bebiztosítsa az év végi elsőséget. A brit számára ismeretlen érzés ez, hiszen eddigi két sikere alkalmával rendre a szezonzáróig elhúzódott a küzdelem, most azonban akkora előnnyel rendelkezik két üldözőjével szemben, hogy már papírforma eredmény esetén is bezsebelné harmadik világbajnoki címét.

Hamilton_Szocsi_Mercedes



A Mercedes pilótája jelenleg 66 egységgel vezet Sebastian Vettel előtt, míg Nico Rosberg lemaradása 73 pont. Hamilton akkor lesz már az USA Nagydíj leintésekor világbajnok, ha mindkét némettel szemben legalább 75 pont lesz az előnye (bár ennyit még lehet szerezni Mexikóban, Brazíliában és Abu Dhabiban, ám egyenlőség esetén a több futamgyőzelem mindenképp a brit javára billenti a mérleg nyelvét).

Ez azt jelenti, ha Hamilton Vettelnél kilenc, Rosbergnél pedig kettővel több pontot szerez most vasárnap, már övé az összetett siker. Ennek a legegyszerűbb megvalósulási módja, ha a brit vezetésével kettős győzelmet arat a Mercedes, a Ferrari versenyzője pedig harmadik lesz, ugyanakkor az alábbi felsorolásból látszik, hogy még számos más forgatókönyv is elképzelhető. Viszont az is biztos, hogy amennyiben Hamilton csak hatodik vagy annál rosszabb helyen ér célba, még mindenképp várnia kell majd a bajnokavatásra.

Hamilton már Austinban világbajnok lesz, ha:

- Nyer, miközben Vettel legfeljebb harmadik.

- Második lesz, de Rosberg nem nyer, és Vettel sincs a legjobb ötben.

- Harmadik helyen ér célba, Rosberg nincs az első kettőben, Vettel pedig az első hat között.

- Negyedik helyen intik le, míg Rosberg nem áll dobogóra, Vettel pedig legfeljebb kilencedik.

- Ötödikként zár, miközben Rosberg maximum ötödik, Vettel pedig legfeljebb tizedik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: