DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Alonso: Kisebb a Honda teljesítménye, mint hiszik

Fernando Alonso elismerte, hogy a Belga Nagydíj vasárnapi futamát a mezőny végéről kezdheti majd meg, mivel a hétvége során kétszer is motort cserélnek az autójában a Honda legújabb fejlesztése miatt.

A motorgyártó főnöke, Yasuhisa Arai azt mondta, a Honda most egy szinten lesz a Ferrarival, majd célba fogja venni a Mercedest. Alonso válaszként kijelentette, hogy a pletykák, amelyek 50-100 lóerős fejlődésről számolnak be, tévesek. „Nem hiszem, hogy annyi erőnk lesz, mint amennyit olvastam, de a jó irányba haladunk, és ez a fontos” – nyilatkozta Alonso Belgiumban.

alonso_mclaren_2015



A spanyol ezen kívül azt is elmondta, hogy a dupla motorcsere és a büntetések csapattársa és saját maga számára nem nevezhetők nagy ügynek. „Hátulról fogunk nekivágni a futamnak, de ahogy azt mindig mondom, ez az év egy teszt a csapatnak. Ezek a frissítések és újítások már félig 2016-ra szólnak, így remélhetőleg ez a hétvége egy jó tesztlehetőség lesz .”

„Van néhány futam, amit fel kell áldoznunk, és ez egy ezek közül. Lehet, hogy nem leszünk túl versenyképesek ezen a pályán, számunkra ez nem a legjobb vonalvezetés. Szóval ez a legjobb helyszín arra, hogy elszenvedjünk néhány büntetést. Emellett tudnunk kell azt is, hogy valószínűleg ez nem az utolsó büntetésünk az idei szezon folyamán. Biztosnak kell lennünk abban, hogy fejlesszük a motort és az autót is a következő szezonra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: