DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Nem tetszik a Red Bullnak a Mercedes-fölény

Nem kellett sokat várni: egyetlen verseny futott le az idei F1-es szezonból néhány órája, és a Red Bull máris felemelte szavát a Mercedes előnye ellen. Olyan lépéseket akarnak, amelyek közelebb hozzák a mezőnyt.

Igencsak szembetűnő különbséget látunk, ha a Mercedes és Red Bull Ausztrál Nagydíjon mutatott teljesítményére nézünk: míg előbbi csapat 30 másodperc fölénnyel 1-2-es győzelmet szerzett, addig utóbbi kört kapott tőlük, és egy hatodik helyet gyűjtött be Daniel Ricciardóval – műszaki hiba miatt Danyiil Kvjat már el sem tudott rajtolni. Christian Horner csapatfőnök, aki néhány éve még ahhoz szokott hozzá, hogy ők uralják a Formula-1-et, máris panaszkodott a németekre, akiknek jó esélyük van arra, hogy idén lemásolják tavalyi évüket

„Amikor mi nyertünk, pedig sosem nyertünk akkora előnnyel, mint a Mercedes, emlékszem, hogy betiltották a dupla diffúzorokat, a kipufogókat megváltoztatták, betiltották a hajlékony elemeket, a motortérképeken változtattak szezon közben” – sorolta a múltbéli sérelmeket Horner, akit az Autosport idéz. „Mindent megtettek, és ez nem csak a Red Bullra volt érvényes. Az FIA a szabályokon belül rendelkezik egy kiegyensúlyozó mechanizmussal. Talán ezt meg kellene fontolni ebben az esetben.”



„Ne vegyünk el semmit a Mercedestől, ők szuper munkát végeztek. Jó autójuk van, fantasztikus motorjuk, és két nagyon jó versenyzőjük. A probléma, hogy olyan nagy különbség áll fenn, amely három rétegből álló versenyzést eredményez. Ez pedig nem egészséges az F1 számára” – jelentette ki Horner. A brit megemlítette, az FIA-nak minden motorblokkban van egy érzékelője: az innen kinyert adatok alapján lehetne további lépéseket megtenni.

A Mercedes-főnök Toto Wolff is reagált Horner ötletére: szerinte a Red Bullnak házon belül kellene megoldást találnia a különbségre, nem külső segítséghez folyamodnia. „Kiegyensúlyozás után sírni az első versenyen, régen nem így mentek a dolgok. Azt hiszem, le kellene hajtani a fejet, keményen dolgozni, és megoldani a problémákat. Ez a szezon mindig is a politikáról fog szólni, mint a tavalyi” – hangzott Wolff válasza.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: