DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 28. kedd
F1

Az interneten leplezik le a 2015-ös Ferrarit

A délelőtti híresztelések után immár hivatalos közleményben tudatta a Ferrari, hogy január 30-án rántja majd le a leplet a 2015-ös F1-es versenyautójáról. A bemutató az istálló honlapján lesz követhető.

Az előző évhez hasonlóan az olaszok most sem fognak külön médiaeseményt szervezni az új modell bemutatójára, hiszen az autó az interneten keresztül, elmondásuk szerint „digitális és közösségi felületeken” fog a közönség szeme elé tárulni képek és videók formájában.

ferrari-f138-32675071294



A Ferrari bemutatója egy nappal követi majd a McLaren január 29-i leleplezését. Eddig csak ez a két csapat adta meg a 2015-ös autó bemutatójának dátumát, hiszen a Force India által korábban közölt január 21-i mexikói rendezvényen csak az istálló idei festését ismertetik.

A maranellóiak közleményében az is olvasható, hogy a következő napokban további információkat közölnek majd az online leleplezés részleteivel kapcsolatban, többek között a pontos kezdési időt és az autó nevét is. Emlékezhetünk, tavaly a csapat egyedi módon a rajongókra bízta az új turbókorszak első Ferrarijának elnevezését, és az internetes szavazáson az F14 T kódjel győzött. Egyes források arról számolnak be, hogy az alakulat ezúttal is hasonló interaktivitást tervez.

A Formula.hu a főoldalról is elérhető "Pontállások, versenyhelyszínek, pilóták és csapatok” banner alatt gyűjti a 2015-ös autóbemutatók időpontjait.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: