DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 6. péntek
F1

Massának bevált a rizikós taktika

Felipe Massa révén hat ponttal távozhatott a Williams Monacóból. A szombati időmérőt látva elégedettek lehetnek ezzel, a futam eseményeit látva azonban nyilvánvaló, hogy ennél többet is elérhettek volna.

A brazilnak mindenesetre nem volt oka a panaszra, hiszen a zűrzavaros versenyen kilenc helyet tudott javítani, köszönhetően egyebek mellett annak, hogy a többséggel ellentétben nem állt ki kerékcserére, amikor Adrian Sutil balesete miatt a pályára lépett a Safety Car.

 

"Elégedett vagyok a 7. hellyel, figyelembe véve, hogy a tizenhatodikról rajtoltam" - mondta Massa, aki idén eddig az összes pontszerzése során a hetedik pozícióban ért célba. "Kockázatot vállaltam, amikor kint maradtam a biztonsági autó alatt, hiszen tovább kellett őriznem a gumikat, de végül ez bevált. Sikerült kihasználnom a legtöbb lehetőséget, amikor mások hibáztak vagy kiestek előlem. Sok minden történhetett volna velem is, ezért örülök, hogy számomra minden jól alakult."

 



Valtteri Bottas még ennél is jobb eredményben bízhatott, hiszen csapattársa előtt állt, amikor technikai hiba miatt megállt az autója, kisebb fennakadást okozva a hajtűkanyarban.

 

"Gondunk adódott a hajtáslánccal, ami elég frusztráló. Utána kell még járnunk, hogy pontosan mi is történt. A rajtot követően hamar a pontszerzők közé kerültem, így jó hétvégénk lehetett volna. Felipe hetedik lett, szóval legalább a csapat nem távozik üres kézzel. Most Kanada következik, ahol a pálya sajátosságai miatt erős szereplésre számítunk" - mondta a finn, aki így idén először nem tudott az első tíz között végezni.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: