DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

A folyamatos haladás, nem a száguldás a legfontosabb a mentőautónak

Egy sérült biztonságos ellátásához folyamatos és egyenletes haladásra van a mentőautónak szüksége, nem a sebesség maximalizálására – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A Groupama Biztosító örömmel támogatja a közlekedésbiztonság fejlődését segítő kezdeményezéseket, ezért évek óta lehetőséget ad közszolgálatot ellátó szervezetek sofőrjeinek is, hogy az ország egyik legmodernebb szimulációs körülményeit biztosító helyszínén gyakorolhassanak. Ebben az évben az Országos Mentőszolgálat munkatársainak nyílik alkalmuk speciális, szimulált közlekedési helyzetekben kipróbálni és továbbfejleszteni tudásukat. „Mi azzal tudjuk támogatni az Országos Mentőszolgálat értékes munkáját, hogy többnapos vezetéstechnikai képzést szervezünk részükre, amelyen tesztelhetik tudásukat, és gyakorolhatják a nehezebb közlekedési helyzeteket instruktoraink segítségével” – hangsúlyozta Szabó Imre, a Groupama Biztosító Szolgáltatási Centrumának főosztályvezetője. 

OMSZ-8777



Vezetéstechnikai tréningen gyakorolnak a mentők

Az Országos Mentőszolgálat fontos célja a közlekedésbiztonság javítása, a balesetek megelőzése. Ugyancsak lényeges tényező a mentőautók gépkocsivezetőinek felkészültsége, hiszen munkájukban a gyorsaság és a biztonság egyszerre szempont. Legalább ilyen fontos azonban a közlekedésben részt vevő többi autós odafigyelése, segítsége, az Országos Mentőszolgálat ezért folyamatosan megosztja tapasztalatait és felhívja a közlekedők figyelmét a veszélyforrásokra és a helyes közlekedési magatartásra.

 „Az életmentők akkor tudnak a leghatékonyabban dolgozni egy mentési helyzetben, ha a mentőgépkocsi-vezetők megkapják a segítséget a közlekedésben résztvevő többi szereplőtől is. Az Országos Mentőszolgálat mentőgépkocsi-vezetőinek folyamatosan a civil sofőrök számára szokatlan helyzetekkel kell szembenézniük. Ahhoz, hogy folyamatosan haladjanak a forgalomban a mentőautók, egyrészt nekik kell előrelátóan kezelniük a bonyolult helyzeteket, másrészt szükséges az összes többi közlekedő odafigyelő együttműködése is” – hívta fel a figyelmet Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. „A vezetéstechnika fejlesztése ugyancsak állandó feladat, ezért örömmel fogadtuk a Groupama Biztosító felajánlását, melynek révén most 300 mentőgépkocsi-vezető a legújabb, légrugós mentőautókkal gyakorolhatja biztonságos körülmények között a váratlan helyzetekre való megfelelő reagálást, és szakemberek segítségével fejlesztheti tudását” – mondta még el Győrfi Pál. 

OMSZ-6531

Az életmentők munkáját a civil sofőrök körültekintő vezetése mellett a gyerekek tudatos közlekedésre való nevelése is segítheti. Idén egy rajzpályázat keretében mutathatta be a legfiatalabb korosztály, hogy hogyan látja a mentőautókat a forgalomban, és a legjobb rajzok készítői maguk is gyakorolhatták a Groupama Tanpályáján a biztonságos vezetést elektromos kisautókban, valamint kipróbálhatták, milyen élmény egy valódi mentőautóban ülni.

A legújabb, légrugós mentőautókkal gyakorolnak a Groupama Tanpályán

Az Országos Mentőszolgálatnak 2018-ban Kormányzati forrásból újabb 117 mentőautó megvásárolására nyílt lehetősége, amelyek a korábbiakhoz képest is többletfelszereléssel rendelkeznek, például légrugóval. A légrugók nagy előnye, hogy a szintszabályozás művelete könnyebbé válik, akár menet közben is változtatható a rugózás hangolása. Ezáltal a betegek, és a beteget éppen ellátó személyzet könnyebben viseli el az útegyenetlenségekből fakadó kellemetlenségeket, kevésbé érzékelik a rázkódást útközben. A Groupama Tanpályán szervezett kurzuson már ezekkel az újonnan beszerzett mentőautókkal gyakorolhatnak a mentőgépkocsi-vezetők.

OMSZ-8737

Jelezzük is, hogy együttműködünk a mentőkkel!

Őri Kiss Zsolt, az Országos Mentőszolgálat mentőgépkocsi-vezetője, vezető instruktora a mentőautók mindennapi közlekedési helyzeteit elemezte. Véleménye szerint a megkülönböztető jelzéssel érkező mentőautót vezető sofőr számára a lámpás kereszteződéseken való áthaladás a legnehezebb, ez igényli a legnagyobb körültekintést, mert a civil autósok reakcióját is figyelni kell: észrevette-e a mentőt, hogy merre húzódik le, a mögötte álló autó követi-e a többiek mozgását? Ilyen esetekben azzal is segíthetjük a mentőgépkocsi-vezetőket, ha valamilyen módon, akár egy kézmozdulattal jelezzük számukra, hogy észrevettük, hogy közelednek és együttműködünk velük.

A civil vezetők bizonyos helyzetekben nem tudják mit is kell tenniük, ezért kiszámíthatatlanul reagálnak, még akkor is, ha segítő szándék vezérli őket. Ilyenkor felülírhatjuk a KRESZ szabályait. Nézzünk néhány jellemző helyzetet, amivel segíthetjük a mentőgépkocsi-vezetők munkáját: 

OMSZ-8615_1

- Őri Kiss Zsolt szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy együtt mozgunk a forgalom dinamikájával, ami azt jelenti, hogy nem csak az előttünk haladó járműre fókuszálunk, hanem arra is figyelünk, mi történik mögöttünk vagy három-négy autóval előttünk. 
- Tipikus eset, amikor kereszteződésben a lámpánál elsőnek álló autó jól reagál, nem indul el a zöld lámpa ellenére, de a mögötte álló nem figyel, nem követi a félrehúzódás irányát, vagy esetleg véletlenül belemegy az álló autóba. 
- Szintén kereszteződésre jellemző helyzet, hogy nem mer az első autó előrébb gurulni a kereszteződésbe, hiszen piros a lámpája, pedig ezzel elengedné a mentőautót. Ilyenkor az esetlegesen közben zöld jelzést kapó autóknak kell körültekintően viselkedni.
- Kétsávos úton sokan helyesen az út két szélső oldalára húzódnak, de előfordul, hogy valaki nem figyeli a többi autós mozgását, és beragad a mentő számára felszabadított középső területen. 
- Fontos, hogy próbáljuk megfigyelni, hogy a mentős irányjelzője villog-e, mert ő így tudja kommunikálni azt, hogy mit szeretne, merre haladna tovább. És jelezzük mi is egy villantással, hogy észrevettük a mentőautó szándékát.
- Ha a belvárosban utcán parkoló mentőautót látunk, mindig körültekintően közelítsük meg, hagyjunk mögötte elegendő teret, hiszen valószínűleg betegszállítás történik, amihez biztosítani kell a megfelelő helyet. 

„Ha a mentősnek fékeznie kell vagy megállásra kényszerül, akár 20 másodpercet is veszíthet, ami rengeteg idő” – mondta el Őri Kiss Zsolt. „De nem a sebesség maximalizálása, hanem a folyamatos haladás a kulcselem. A hirtelen fékezések és irányváltások a hátul beteget ellátók munkáját is megnehezítik. A mentőgépkocsi-vezetőknek nem csak a forgalomra, hanem rájuk is fokozottan figyelniük kell. A fél szemünk a forgalmon, a másik a beteg ellátásán” – tette hozzá a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: