mclaren
Korábbi embere szerint a McLaren rossz lóra tett a Renault-val
Egy ügyfélcsapat sosem lehet első: a számos istállónál szolgáló F1-es mérnök szerint a Renault mindent megtesz majd, hogy gyári stábjával legyőzze a McLarent, amely csak veszített a Honda leváltásával.
részletekFutamgyőzelmet akar a McLaren
Nem nagyon szerette volna kimondani Eric Boullier, hogy a csapat célja egy futam megnyerése a nehéz hondás évek után, végül azonban oda lyukadt ki, hogy „a McLarennek nyernie kell”.
részletekHamilton odavan az új McLarenért
A Mercedesnél már öt éve szolgáló Lewis Hamilton különlegesen kötődik excsapatához, a McLarenhez. Az istálló autója különösen elnyerte tetszését, ebből pedig arra következtet, hogy gyors lesz majd.
részletekA McLaren is betervezheti a motorcseréket
A wokingi istálló versenyigazgatója csak dicsérni tudja a Renault-val való együttműködést, ám elismerte, a gyári csapaton kívül a McLaren is erősen fontolgatja, hogy nem három motorral tervez.
részletekMansell: Lehet, most sem versenyképes a McLaren
Az 1992-es világbajnok szerint könnyen lehet, hogy Fernando Alonso már tudja, a McLaren idén sem ér az élmezőnybe, ezért keresi a WEC-ben a versenyzési lehetőséget, mert ott viszont nyerhet.
részletekBeválnak az erőviszonyokra tett jóslatok?
Egyelőre lehetetlen megtippelni, ki esik ki a Q1 végén Ausztráliában és ki lesz a pole-pozícióban. Bizonyos jóslatok beválhatnak, de amit Lewis Hamiltonról olvashattunk, az inkább vicces, mint reális.
részletekMcLaren: Nem a téli vb-cím a lényeg
Eric Boullier, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne is elégedetten nyilatkozott a csütörtöki tesztnapról, szerintük jó úton járnak az autóval - egyelőre nem az időkkel foglalkoznak, jövő héten versenytávokat futnak majd.
részletekA McLaren rájött a keddi hiba okára
Az elmúlt években hozzászokott a McLaren, hogy a teszteléseken folyamatosan a fellépő hibák okát keresgélik. Meglepetésre az idei szezon is így kezdődik, de a hétfői után a keddi problémát is orvosolták.
részletekAlonso: Az első helyen mindig jó lenni!
A McLaren Fernando Alonsóval ellopta a showt-t az eseménytelen szerdai teszten: a spanyol arra igazán büszke, hogy a csapat tudta leghatékonyabban kiaknázni a mostoha körülményeket.
részletekA McLaren dühös a tesztelést blokkolókra
A borzalmas időjárás igencsak gátolja a Formula-1-es csapatokat új versenyautójuk megismerésében, ám mégsem lesz extra tesztnap, mert két istálló "önző érdekből" nem szavazta meg a tervezetet.
részletekAlonso: Végre a megfelelő motorral rendelkezünk
Fernando Alonso nem is titkolja elégedettségét, hogy a McLaren Renault-motorra váltott ebben a szezonban. A spanyol ász úgy véli, motorfronton minden rendben, lehet harcolni a jobb helyekért.
részletekHartley: Hiba volt a Honda kirúgása
Remekül kezdte a tesztidőszakot a Toro Rosso, a Honda motor megbízhatóan és jól teljesít. A csapat új-zélandi pilótája szerint a McLaren nagyot hibázott a japánokkal való szakításnál.
részletek