mclaren
Vandoorne: Nem volt gond a hosszú etapokon
Ezúttal problémamentes napot teljesített a McLaren: az eredményjelző hatodik helyén végző Vandoorne értékelte a második teszthét harmadik napját, mely utolsó volt számára a szezonnyitó előtt.
részletekVerstappen: A McLaren nem ellenfél
Max Verstappen kifejezetten elégedett a Red Bull eddigi teljesítményével és azt is leszögezte, hogy egyáltalán nem számol sem a McLaren, sem a Renault közelségével. Túlzott optimizmus vagy a valóság?
részletekBrown: Alonso addig marad, ameddig akar
Nem csak sima munkakapcsolat van Fernando Alonso és Zak Brown között, hanem kifejezetten baráti viszonyban vannak egymással. Brown szerint a spanyol a McLarentől mehet nyugdíjba.
részletekAlonsónak nem is kell több tesztnap, felkészültnek érzi a McLarent
Már délelőtt megállt a McLaren-Renault Fernando Alonso alatt, de a pilóta azt mondja, a nap többi része csak „körözgetésről szólt volna”. Sőt továbbment: akár utolsó napja is elveszhetne, a csapat már minden kérdésre választ kapott.
részletekA Renault vállalta a keddi hibákat
A McLaren és a Red Bull részben örülhet, másrészt izgulhat. Francia motorszállító partnerük ugyanis vállalta a felelősséget a kedden elromlott két akkumulátor miatt. Cseberből vederbe?
részletekHárom leállás: Magyarázkodik a McLaren
Szó sincs arról, hogy a csapat tervezési hibát követett volna el, hangsúlyozta Eric Boullier. Nem szabad elfelejteni, hogy a McLaren új motort használ, ehhez képest a sűrűn jelentkező műszaki hibák csak apróságok, könnyen orvosolhatók.
részletekMcLaren: A Honda jó munkát végez
A wokingi istálló ügyvezető igazgatója is figyeli fél szemmel a legutóbbi partner idei eredményeit és elismeri, a Honda idén valóban jó munkát végez, ami egyébként is csak idő kérdése volt.
részletekA Toro Rosso odaszúrt a McLarennek
A Honda tavalyi menesztése miatt még kellemetlenebb a McLaren idei kálváriája. A faenzai istálló üzent is a japánok tavalyi partnerének. Régebben teljesen mást jelentett a tesztelés az F1-ben.
részletekA McLaren már szinte várta a hibákat
Már a múlt hete sem alakult zavartalanul, az utolsó négy tesztnap kezdetén pedig újabb két, különálló meghibásodás hátráltatta a McLaren-Renault felkészülését, Eric Boullier azonban a tőle megszokott nyugodtsággal értékelte a helyzetet.
részletekNagyobb a gond a McLarennél
A tavalyi évben nevetség tárgya lett a Honda, annyiszor hibásodott meg az erőforrás. A McLaren idén Renault-ra váltott, ám az autó folyamatosan lerobban. Úgy tűnik, sokkal komolyabb a baj.
részletekMár ki is próbálhatjuk az új McLarent - virtuálisan
A wokingiak új, idei festése, a halo és a teszt helyszíne, a barcelonai F1-es pálya - mindez egyesülhet az Assetto Corsa révén.
részletekMcLaren: Három éve nem versenyeztünk
Lesújtóan nyilatkozik a Hondával töltött szezonokról Eric Boullier: megfogalmazása szerint versenyzésről szó sem volt, az autó karbantartása kötötte le a csapatot. Bezzeg most a Renault-val…
részletek