DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vandoorne: Pontszerzőként zárnám Monacót!

A McLaren belga versenyzője szerint hatalmas kihívás vár rá a hétvégén, éppen ezért a biztonság és a futam befejezése az elsőszámú célja.

A Monacói Nagydíjjal kapcsolatban senki sem hagyhatja figyelmen kívül Murray Walker aranyigazságát, miszerint itt előbb be kell fejezni a versenyt. Nos, Stoffel Vandoorne szeme előtt is éppen ez lebeg, és a McLaren belga versenyzője azt vallja, ezen a nagy kihívást jelentő utcai pályán elég egy hiba, és máris tönkretette az egész hétvégét. Éppen ezért számára első a biztonság lesz, mindenképpen szeretné befejezni a versenyt, persze nem titkolja, ott akar lenni a pontszerzők között.

vandoorne-monaco-dppi



„Monacóban egy pillanatra sem hagyhat ki a koncentrációd, mert azonnal bajba kerülhetsz. Soha nem tudod, mire számíthatsz a következő pillanatban, de ez teszi a futamot egészen különlegessé. Egyértelmű a célom, el akarom kerülni a korlátokat. Itt a legkisebb hiba is káoszhoz vezethet, ráadásul a biztonsági autó mögött autózva lassan megyünk, ami további gondokat jelenthet, ha valaki nem figyel” – fogalmazott az f1i.com oldalnak Vandoorne.

A belga versenyző az első öt futamon eddig három pontot szerzett, míg Barcelonában kiesett a Spanyol Nagydíjon, mégpedig a sebességváltójának meghibásodása miatt.

„Sajnos az előző versenyen nem azt az eredményt értem el, amit reméltünk, de a csapat mérnökei megvizsgálták az autót, és bízom abban, hogy ez a hiba nem fog újra előjönni. Ezt egyébként a kétnapos teszt is visszaigazolta, ráadásul számos információhoz hozzájutottunk, amit már Monacóban felhasználhatunk. A mostani versenyünket egy igazán különleges pályán rendezik, amihez megpróbálunk a lehető legjobban alkalmazkodni, és hiszek abban, hogy ismét fejlődés tapasztalható majd a teljesítményünkben” – ecsetelte a belga versenyző.

A McLaren sportigazgatója, Eric Boullier teljesen egyetért fiatal pilótájával abban, hogy Monacóban bizony rosszul járhatnak azok a csapatok, akik nem tudnak az esetleges balesetekből kimaradni.

boullier-monaco-dppi

„Monaco híres arról, hogy felosztja a mezőnyt azokra, akik képesek hibátlanul teljesíteni, illetve azokra, akik nem, ráadásul itt mindig valami más kell, mint a többi pályán. De ezért imádjuk ezt a versenyt, ahol ténylegesen kulcsfontosságú a biztonság. Tehát a hétvége első célja, hogy mindkét autónk befejezze a versenyt, míg a jó stratégia, az autó megbízhatósága és a pilótáink képességei majd eldöntik, milyen eredménnyel, mennyi ponttal zárjuk a hétvégét” – közölte Boullier.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: