Wolff
Oconnak három lehetősége is van
Toto Wolff elárulta, hogy Esteban Oconnak bár nem sok esélye maradt arra, hogy jövőre versenyzői ülést szerezzen, de több lehetősége is lesz, hogy elhelyezkedjen a Formula-1-ben.
részletekHamilton győzelmét motorhiba fenyegette
Bár végül megnyerte a Brazil Nagydíjat, nem sokon múlott, hogy ne tudja azt befejezni Lewis Hamilton. Már a hétvége elején motorproblémákkal küzdött, és a versenyen is ez ütötte fel a fejét.
részletekWolff: Azzal tettem jót a csapatnak, hogy nem kontrolláltam Hamiltont
Toto Wolff 2013-ban lett a Mercedes ügyvezető igazgatója és annak ellenére, hogy azóta négy világbajnoki címet nyert csapatával, nem érzi úgy, hogy ő lenne a Formula–1 csodagyereke. Az osztrák emellett arról is beszélt, miért nem érezte soha szükségét annak, hogy erősebben kontrollálja Hamiltont.
részletekA Mercedes megfejtette mexikói problémáját
A csapat két versenyen át szenvedett a gumikkal, de Toto Wolff állítja, Brazíliában újra erősek lesznek. Az istállónak befejezetlen ügye van: a konstruktőri vb-címet még meg kell szerezni a Ferrari ellenében.
részletekHaug: Hollywoodban sem írhattak volna különbet
Lewis Hamilton és Nico Rosberg rivalizálásának története még a gokartos időkre nyúlik vissza. A Mercedes korábbi főnöke állítja, még Hollywoodban sem tudtak volna jobb sztorit kitalálni.
részletekA Williamsen múlik Ocon 2019-es éve
A grove-iak adhatnak még F1-es ülést a francia pilótának a következő szezonra, ha ez nem jön össze, akkor a Mercedes fog vele foglalkozni házon belül, aztán igyekszik a lehető legjobb autóba ültetni 2020-ban.
részletekMercedes: Hamilton ’örökké’ velünk maradhat
Lewis Hamilton Mexikóban megnyerte ötödik bajnoki címét a német gárdával, és Toto Wolff szerint még mindig van több a britben. A csapatfőnök érthető okokból marasztalná Hamiltont karrierje végéig.
részletekWolff: Ez nem a felni miatt volt
A Mercedes vezére szerint nem azért esett vissza az autó teljesítménye és nem azért bánt így a gumikkal Mexikóban, mert nem használták az extra hűtést biztosító "varázsfelnit".
részletekKeserédesen ünnepli Hamiltont a Mercedes
Az F1 három legnagyobb bajnokának egyikévé vált Lewis Hamilton, mondta Toto Wolff csapatfőnök, aki mégsem örül maradéktalanul: az istállónak nagyon rossz versenye volt, a konstruktőri cím pedig még mindig nem dőlt el.
részletekWolff: Lewisnak nem kell motorgondtól félnie
Az egyik Mercedes megállt a harmadik szabadedzésen, és motort is kellett cserélni Valtteri Bottas autójában. Toto Wolff mindenkit biztosít róla, hogy Lewis Hamilton erőforrásával minden rendben lesz.
részletekWolff káoszt jósol a Mexikói Nagydíj rajtjára
Toto Wolff nem vár túl sok jót a Mexikói Nagydíj rajtjától, miután az egyenesben lassabb Red Bull Racing két pilótája az első sorból, Lewis Hamilton pedig csak a harmadik helyről rajtol. A Mercedes csapatfőnöke reméli, az első néhány kanyar után még mindkét autója versenyben lesz.
részletekA Mercedes még mindig tart a Ferraritól
Austinban láthattuk a maranellói alakulat feltámadását: Kimi Raikkönen révén győztek, ráadásul több pontot szereztek a Mercedesnél, így Toto Wolff nem nyugodhat meg a konstruktőri címmel kapcsolatban.
részletek