DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök

Wehrlein

Giovinazzinál az anyagi kár jelentős

Antonio Giovinazzi két héttel ezelőtt pazarul mutatkozott be a Formula-1-ben az Ausztrál Nagydíjon, remek időmérőt és versenyt futva fel is figyeltek rá a szakértők. Most azonban csalódás csalódás hátán.

részletek

Wehrleint csigolyatörés is hátráltatta balesete után

Ezt a részletet Toto Wolff árulta el: a Mercedes F1-es főnöke szerint a német egy ideig a nyakát sem tudta rendesen mozgatni. Ennek ellenére biztosra veszi, hogy Bahreinben már rajthoz áll.

részletek

Sauber: Wehrlein nem a sérülése miatt hiányzik

Nem egy pletyka szárnyra kapott a második hétvégét is kihagyó Pascal Wehrlein körüli hallgatás miatt. A csapatfőnök végre tiszta vizet öntött a pohárba, és elmondta, mikor várják vissza a német F1-est.

részletek

Eltűnt a kínai célegyenes híres bukkanója

A Kínai Nagydíj első alkalommal 2004-ben került megrendezésre, a nem sokkal korábban épült pálya azonban az idők során kissé megváltozott, a célvonalnál egy komoly hupli alakult ki. VIDEÓVAL.

részletek

Perez nagyon aggódik Wehrleinért

A Sauber pilótája nem indulhat Kínában, és bahreini részvétele is kérdéses még - két és fél hónappal ROC-on elszenvedett balesete után. Mexikói társa reméli, hogy csak elővigyázatosságból kell kihagynia a versenyeket.

részletek

Mi folyik Wehrlein körül a háttérben?

Túl sok a gyanús mozzanat a Sauber kínai versenyt kihagyó pilótája ügyében, semhogy ne gondoljuk azt, elhallgatják előlünk a valóságot. Ha a beugrónak nem okoztak gondot az új autók, a német miért tart tőlük?

részletek

Bizonytalan Wehrlein visszatérése

A Sauber istálló sajtóközleményt adott ki a Kínai Nagydíj előtt, amiben nem nevezik meg Pascal Wehrlein visszatérésének idejét. Már olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a német pilóta egész szezonja odalesz és Giovinazzi a svájciaknál ragad.

részletek

Változások a ROC-on Wehrlein miatt

Pascal Wehrlein nem épült fel a Kínai Nagydíjra sem januári sérüléséből, amit a Race of Champions-on szerzett egy ütközést követően. Emiatt a következő Bajnokok Tornáján már új szabályok lépnek életbe.

részletek

A Sauber döntött a pénteki napról

Szinte napról napra különböző híresztelések láttak napvilágot arról, hogy a Sauber istálló kit indít Kínában Wehrlein erőnlétét is figyelembe véve. Hétfőn meg is hozták a döntést a svájciak.

részletek

Giovinazzi két újabb versenyt kaphat

A Sauberhez közel álló források szerint Pascal Wehrlein sérülése továbbra sem jött rendbe, pedig kilenc és tizenhat nap múlva két újabb futamot rendeznek – veszélybe kerül a német F1-es karrierje?

részletek

A Sauber tisztességesen akar versenyezni

A Sauber kényszerből Pascal Wehrlein helyett Antonio Giovinazzival állt rajthoz Marcus Ericsson mellett Melbourne-ben, az olasz pedig remekül teljesített - ám ez nem jelenti azt, hogy azonnal megvetette lábát a csapatnál.

részletek

A Sauber nem érti, miért kritizálják Wehrleint

A német F1-es pilóta januárban elszenvedett sérülésére hivatkozva visszalépett az Ausztrál Nagydíjon való indulástól, amely miatt sokan bírálták - csapatfőnöke most a védelmére kelt.

részletek