DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Perez nagyon aggódik Wehrleinért

A Sauber pilótája nem indulhat Kínában, és bahreini részvétele is kérdéses még - két és fél hónappal ROC-on elszenvedett balesete után. Mexikói társa reméli, hogy csak elővigyázatosságból kell kihagynia a versenyeket.

A 2017-es szezonkezdet egyik legnagyobb talánya Pascal Wehrlein állapota: a német január 21-én fordult át autójával a Miamiban rendezett Bajnokok Versenyén, majd kihagyta az első tesztet Barcelonában. Bár a második hétre visszatért, Melbourne-ben kiderült, mégsem versenyezhet, nemrég pedig az is ismeretessé vált, hogy Kínában sem lesz ott a mezőnyben, sőt, akár Bahreintől is távol maradhat majd.

„Nagyon remélem, hogy semmilyen komolya baja sincs” – nyilatkozta társáról Sergio Perez, a Force India pilótája. „Jól tudom, milyen a helyében lenni, hiszen 2011-ben én sem voltam száz százalékos a monacói balesetemet követően, de nem érdekelt, és így is versenyezni akartam. A helyében beülnék az autóba, hiszen ez a legjobb felkészülési mód, de mivel minden pilóta különböző, ezért tiszteletben tartom a döntését. De bízom benne, hogy nincs vele semmi komoly, és amint lehet, visszajöhet. Én viszont akkor is versenyeznék, ha nem lennék 100%-osan felkészült.



Anno Perez is végigjárta az utat, hiszen monacói balesetét követően vissza kellett lépnie a Kanadai Nagydíjtól, elmondása szerint négy-öt versenynek is el kellett telnie ahhoz, hogy teljesen jól érezze magát. „Mindenképp autóba ülnék, nem hagynám, hogy más vegye át a helyemet. Remélem, igaz, amit mondtak róla, és hamarosan visszatérhet majd.”

Nem csak Perez volt az a pilóta, aki egyetértett Wehrlein döntésével a sanghaji paddockban: „Úgy vélem, saját felelőssége, hogy azt mondja, jelenleg nem képes rá” – mondta Jolyon Palmer, míg Romain Grosjean bátornak nevezte a németet. „Minden versenyző komoly erőfeszítéseket fordít a téli felkészülésére, ezért ha úgy kellene beülnöm az autóba, ahogyan tavaly év végén álltam, bizony szenvednék. Szerintem elég bátor volt ahhoz, hogy kimondja, ’nem fogom veszélybe sodorni magam és mások életét” – tette hozzá a francia.

Wehrlein csapattársa, Marcus Ericsson meglepődöttségének adott hangot, hiszen azt gondolta a pénteki edzések után, hogy a német megfelelő állapotban van a folytatáshoz. „Végül is az autóban lévő srác az egyetlen, aki meg tudja ítélni, hogy hogyan érzi magát. Napokig lehetne silabizálni azon, hogy mit tegyen, vagy mit ne, de egyedül Pascal érzi legbelül, hogy jól van-e, vagy sem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: