DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Wehrleint meglepte, milyen fitten tért vissza

Az első két verseny kihagyása után Bahreinben végre rajthoz állhatott a Sauber német versenyzője, aki ráadásul kis híján pontot is szerzett a svájci alakulatnál töltött első F1-es futamán.

Az idei Formula-1-es évad első szakaszának egyik legrejtélyesebb eleme volt, hogy Pascal Wehrlein a RoC-on elszenvedett balesetére és az emiatti edzéshiányára hivatkozva kénytelen volt kihagyni az ausztrál és kínai versenyeket. Már több összeesküvés-elmélet is napvilágot látott vele, az őt helyettesítő Antonio Giovinazzival és a Sauber ferraris kötődéseivel kapcsolatban, Bahreinben azonban már ténylegesen a német vezethetett, sőt a 11. helyen ért célba, azaz egyetlen helyezéssel maradt le a pontszerzésről. Amikor arról kérdezték, hogyan bírta a vasárnapi körözést, így válaszolt a Motorsport.com szakoldalnak:

wehrlein-sauber-bahrein-dppi-1



„Meglepően jól. De pontosan erre is számíthattunk, hiszen ahogy elment belőlem az erő, ugyanolyan gyorsan vissza is tért. Látható, milyen nagy változást jelentett ez a két hét edzés számomra, ezért nagyon boldog vagyok. Nagyszerűen teljesítettünk ezen a futamon, és örülök, hogy így tudtam visszatérni: olyan, mintha egy versenyt sem hagytam volna ki.”

Wehrlein szerint Melbourne-ben képtelenség lett volna elindulnia a versenyen, most azonban már rendben érzi magát: „Erőnléti szempontból jól vagyok. Természetesen egy ilyen hosszú futam után érzek egy kis fájdalmat a nyakamban, és eléggé el is fáradtam, de ez szerintem mindenkire igaz ebben a hőségben.”

A korábbi DTM-bajnok elismerte: az elmúlt időszak nem csak fizikailag, hanem mentálisan is eléggé megviselte, de csattanós választ adott a kritikusainak. „Végre tudom, mire vagyok képes, de az utóbbi három hét nagyon nehéz volt számomra. Hallottam néhány elképesztő megjegyzést, hogy mit kellene tennem ebben a helyzetben, noha nyilván azt sem tudták, milyen helyzetben vagyok. A legjobb válasz volt, hogy visszatértem és így teljesítettem a pályán.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: