DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök

Wehrlein

Veszélyben a folytatás Wehrlein számára

Pascal Wehrlein igen ígéretes, fiatal versenyző, ezt tavaly és idén is bizonyítja. Most mégis komoly veszélyben további Formula-1-es pályafutása, rajta kívül álló okokból.

részletek

A Sauber legnagyobb fejlesztési csomagja jön

A rajtrács jelenlegi leglassabb versenyautója, a Sauber egy óriási aerodinamikai frissítési csomaggal érkezik Magyarországra. Az év eleje óta folyamatosan visszaeső istálló így új erőre kaphat.

részletek

„Bottas megérdemli a Mercedes ülését”

Pascal Wehrlein elmondta: alig várja, hogy ő is egy topcsapatba kerüljön, ahol a győzelmekért és a bajnoki címért küzdhet. A Sauber pilótája szerint Bottas bizonyítja, hogy van helye a csapatnál.

részletek

Mennyire törte szét Giovinazzit a kínai hétvége?

Az év első két nagydíján Antonio Giovinazzi igencsak reflektorfénybe került a Saubernél beugróként, már azt híresztelték, hogy egész évre váltja Wehrleint. A respekt azonban hamar bukásba ment át.

részletek

„Normális körülmények között nem szereznénk pontot”

Két olyan istálló van jelenleg a mezőnyben, amelynek kaotikus futamra van szüksége a pontszerzéshez, a McLaren és a Sauber. A McLaren megszerezte idei első pontjait, ám a Sauber is hozzátett egyet az eddigiekhez, így alig csökkent a különbség.

részletek

Hivatalos: Menesztették a Sauber csapatvezetőjét

A Saubernél éjfél előtt hat perccel érezték megfelelőnek a pillanatot ahhoz, hogy hivatalos közleményben erősítsék meg a szerdai nap folyamán terjengő egyik híresztelést, ugyanakkor pedig elhatárolódjanak egy másiktól.

részletek

A Honda továbbra is óriási hátrányban

A számok nem hazudnak, ez a motorsportban is igaz. A McLaren-Honda együttműködés az erőforrás látványos gyengesége miatt szenved. Íme egy újabb bizonyíték, miért nem tudja Alonso felvenni a versenyt a legjobbakkal.

részletek

Kiderült, hogy Wehrlein indulhat-e Montrealban

A Sauber F1-es pilótája ijesztő balesetet szenvedett Monacóban Jenson Button jóvoltából - bár saját lábán ugrott ki a C36-osból, kérdéses volt, hogy az orvosok engedik-e rajthoz állni a Kanadai Nagydíjon.

részletek

A Sauber főnöke nagyon dühös Buttonra

2009 F1-es világbajnoka amatőr manőverrel falra kente fiatal társát, Pascal Wehrleint, a hinwili istálló első embere pedig nagyon bosszús a brit hibája miatt.

részletek

Button elnézést kér és végleg elköszön

Jenson Button egy csodálatos szombattal és egy feledhető vasárnappal ajándékozta meg az F1-es rajongókat. Elnézést kért a balesetért és kijelentette, hogy nem indul többet. Videón a baleset.

részletek

Wehrleinra további vizsgálatok várnak

Úgy érzi, jól van az elsőre ijesztőnek tűnő monacói balesete után, de a jövő héten azért újabb vizsgálatoknak vetik alá. A Sauber német F1-ese egyértelműen Buttont tette felelőssé a történtekért.

részletek

Hamilton elégedett, Button viszont ütközött

Lewis Hamilton a 13. helyről kiváló versenyt futott és a 7. helyig verekedte előre magát. Jenson Button beugrása nem sikerült jól, a bokszutcai rajt után nehéz verseny, majd karambol Wehrleinnal.

részletek