DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Kiderült, hogy Wehrlein indulhat-e Montrealban

A Sauber F1-es pilótája ijesztő balesetet szenvedett Monacóban Jenson Button jóvoltából - bár saját lábán ugrott ki a C36-osból, kérdéses volt, hogy az orvosok engedik-e rajthoz állni a Kanadai Nagydíjon.

A Spanyol Nagydíjon remek versenyzéssel négy pontot szerző Pascal Wehrleinnak komoly déja vuje lehetett elmúlt vasárnap: Jenson Button egy sikertelen előzési kísérlet végén a falba lökte őt, Saubere pedig két keréken, fejjel a korlátnak támaszkodott meg. Bár az incidens nem volt akkora, mint a német januárban, a Bajnokok Versenyén elszenvedett szaltója: akkor Felipe Massával ütközött, és hiába volt még több mint két hónap az F1-es szezonnyitóig, ki kellett hagynia az évad első két futamát.

 



Monacói balesete után viszont újra felmerült a sérülés veszélye: mivel a Mercedes-támogatott sisakja hozzáért a korláthoz, orvosi vizsgálatokon kellett túlesnie, nehogy az újabb, nyakát ért terhelés veszélybe sodorja indulását a soron következő Kanadai Nagydíjon. Minderre csütörtökön került sor, Wehrlein pedig maga jelentette be a jó hírt Twitterén: a szükséges vizsgálatokat elvégezték, és semmilyen problémát nem találtak nála, így elgördült az akadály montreali részvétele elől.

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn mindenesetre dühös Jenson Buttonra, hiszen a Fernando Alonsót helyettesítő brit túlzott optimizmussal próbálta beszúrni McLarenjét Wehrlein mellé a Portier-nél. Csak az égieken múlt, hogy nem lett nagyobb csattanás az esetből, mindenesetre Buttonnak sem lesz túl szép emlék az utolsó futam – bevallása szerint ugyanis nem kíván többé rajthoz állni az F1-ben. Még akkor sem, ha szerződéssel rendelkezik 2018-ra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: