DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

A Sauber főnöke nagyon dühös Buttonra

2009 F1-es világbajnoka amatőr manőverrel falra kente fiatal társát, Pascal Wehrleint, a hinwili istálló első embere pedig nagyon bosszús a brit hibája miatt.

Azok után, hogy Wehrlein remekbe szabott versenyt teljesített Barcelonában, és a nyolcadik lett, a Sauber bizonyára gyorsan el szeretné felejteni a Monacói Nagydíjat. Jenson Button ugyanis merész és veszélyes módon próbált bebújni a német pilóta mellé a Portier-nél, sikertelenül.

A manőver olyannyira balul sült el, hogy Wehrlein autója két kerékre állt, és fejjel a korlátnak dőlve pihent meg. Szerencsére a szezon első két futamát éppen nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő versenyzőnek nem esett baja, körökkel később azonban csomagolhatott is a Sauber, hiszen másik versenyzőjük, Marcus Ericsson is kicsúszott – mint később kiderült, fékhiba miatt.



Amikor arról kérdezték Monisha Kaltenbornt, hogy dühíti-e Button félresikerült előzési kísérlete Wehrlein ellen, így válaszolt: „Igen, mert nem értem, hogy került olyan helyzetbe – idézte a csapatfőnököt a Motorsport. „Nem tudom, hogy ítélhet meg valaki egy helyzetet ilyen rosszul. Esélye se volt arra, hogy végrehajtsa az előzést, ezért nem tudom, hogy miért próbálta meg egyáltalán.”

Kaltenbornt nem csak a baleset, hanem a Sauber versenyképtelensége is bosszantotta Monacóban. „Egyszerűen nem volt meg a tempónk, és ezt semmilyen stratégiával nem lehetett ellensúlyozni. Frusztráló, most pedig a mérnökökön a sor, hogy kielemezzék a történteket, és javítsanak rajta. Mindezek mellett még most sem tudom felfogni, hogy mi történt a Pascallal kapcsolatos esetnél.” A német pilóta bukósisakja nekiütődött a korlátnak, az orvosok azonban nem állapítottak meg nála sérülést, és szinte biztos, hogy ott lesz majd Kanadában. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: