WRX
Marton Gergely újra dobogóért ment
A Volland Racing négy versenyzője küzdött egymással a legjobb helyezésekért a Super 1600-as ralikrossz-Európa-bajnokság lett hétvégéjén. Marton Gergely kockázatvállalása ezúttal megbosszulta magát: egy dobogós pozíció veszett kárba, ugyanakkor meggyőződése, hogy a Rigában megnyilvánuló harciassága még hasznára lesz a jövőben.
részletekBetegsége miatt veszélybe került Solberg karrierje
A két sorozatban is világbajnoki címet szerző norvég versenyző egy évig titokban tartotta a dolgot és most is csak azért beszélt róla, mert már jobban érzi magát és javul az állapota.
részletekBajnokot avattak a ralikrossz-vb-n
A széria régóta várt amerikai versenyén Johan Kristofferssonra már az elődöntőben felkerült a második korona – az egész évet domináló svéd a döntőben tízből kilencedik győzelmével ünnepelte meg a sikert.
részletekMarton Gergely újra dobogós az Európa-bajnokságon
A nyári szünetben teljesített teszt jó előjelnek bizonyult a Super 1600-as ralikrossz-Európa-bajnokság magyar pilótája számára, aki újult erővel vágott neki a folytatásnak. Marton Gergely Franciaországban végig a szűk élmezőnyben mozgott Skoda Fabiájával, befejezésként pedig eddigi legjobb eredményét, a második helyet szerezte meg a döntőben.
részletekNe maradj le semmiről az Olasz Nagydíjon!
Nincs megállás, már itt is van a következő F1-es hétvége, ezúttal a legendás monzai pályán feszül egymásnak a mezőny - viszont más sorozatokra is érdemes lesz figyelni, mutatjuk a programot.
részletekEkström vb-s csapatával tesztelt Szabó Krisztián
Először vezetett WRX-autót a ralikrossz Európa-bajnok: Szabó Krisztián Rigában két napon át tesztelte az EKS Audi S1-ét, a leggyorsabb Supercart, melyben eddig ült.
részletekMarton Gergely Hellben is döntőbe jutott
A végeredmény lehetett volna jobb is, ismerte be a ralikrossz-Európa-bajnokság magyar résztvevője, de szokásához híven megtalálta a legfőbb pozitívumot a norvég versenyhétvégében: már kimondható, hogy tempó alapján állandó tagja a Super 1600-as élmezőnynek. Változatlanul tartja magát céljához, az összetett harmadik helyéhez, és azt is elmondta, milyen segítséget kap a kétszeres Európa-bajnok Szabó Krisztiántól.
részletekWRX: Újra dobogóra állna Marton Gergely
Magyar szempontból is érdemes figyelemmel követni a bajnokság alakulását, ugyanis S1600 kategóriában Marton Gergely is rajthoz áll, aki az idei első futamon a dobogón végzett.
részletekNe maradj le semmiről a Monacói Nagydíjon!
Szokás szerint már csütörtökön kezdődik az F1-es program a hercegségben, de lesz a hétvégén Indy 500 is többek között - mutatjuk, hogy mikor és mire érdemes figyelni!
részletekHarmadik hellyel nyitotta szezonját Marton Gergely
Eredményesen alakult az 1600-as ralikrossz-Európa-bajnokság résztvevőjének téli felkészülése, az előkészületeket pedig a szezonnyitón kockázatkerülő taktikával is kiváló eredményre, egy harmadik pozícióra tudta váltani. A 20 éves pilóta tavalyi kilencedik helyezése után a dobogót célozza meg az összetettben is, nyers tempója alapján pedig a bajnoki címet sem tartja elérhetetlennek…
részletekNe maradj le semmiről a Kínai Nagydíjon!
Ismét erős hétvége elé nézünk a motorsport szempontjából, hiszen az F1 mellett lesz Formula-E, SuperBike, IndyCar és WRX is - mutatjuk, hogy mit, mikor és hol lehet majd nézni!
részletekMegújulva vág a 2018-as WRX szezonnak az Audi
A Ralikrossz-világbajnokság e hét hétfői silverstone-i hivatalos teszt- és médianapján az EKS Audi Sport bemutatja a második generációs Audi S1 EKS RX quattro versenyautót, amellyel Mattias Ekström és csapattársa, Andreas Bakkerud a 2018-as szezonban rajthoz áll.
részletek