DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Ralikrossz

Marton Gergely Hellben is döntőbe jutott

A végeredmény lehetett volna jobb is, ismerte be a ralikrossz-Európa-bajnokság magyar résztvevője, de szokásához híven megtalálta a legfőbb pozitívumot a norvég versenyhétvégében: már kimondható, hogy tempó alapján állandó tagja a Super 1600-as élmezőnynek. Változatlanul tartja magát céljához, az összetett harmadik helyéhez, és azt is elmondta, milyen segítséget kap a kétszeres Európa-bajnok Szabó Krisztiántól.

A norvég verseny Hellben ötödik pozícióval végződött. Ez volt a maximum, vagy lett volna még benned több tempó?

A verseny elejétől megvolt a tempóm, és ott tudtam lenni az élmezőnyben. Mindenekelőtt örülök, hogy most már tényként kezelhetjük, hogy fixen ott tudok lenni az élbolyban. Összességében felemásan alakult a hétvége, hiszen megint nem adtak egy pozíciót sem könnyen, megint voltak balszerencsés szituációk, mikor önhibámon kívül defektet kaptam az egyik előfutamban. Azt az eredmény szempontjából szinte el kellett dobnom, és onnan kellett visszaküzdenem magam az élmezőnybe. Amiatt sem volt egyszerű a hétvége, hogy pont a vizsgaidőszakom kellős közepére esett a verseny, ezért később is mentem, majd korábban jöttem haza Norvégiából, mint az tervben volt.

IMG-2863_resize



A köztes eredménylistán a 8. helyen végeztél, ami negyedik rajtpozíciót jelentett az elődöntőben. Ehhez képest két helyet javítottál a célig, ezt érezted legerősebb szereplésednek a hétvége során?

Mondhatjuk, hogy az elődöntőben csúcsosodott ki a hétvégém, a negyedik pozícióból jöttem fel a másodikra. A döntőt, ahol ezáltal a negyedik rajthelyről indulhattam, már nem tudtam olyan jól összerakni, valami hiányzott. Egy-két pozícióval végezhettem volna előrébb az ötödiknél, de hibáztam, nem voltam annyira ott fejben, emiatt nem jött ki olyan jól. A hétvége távlatában azonban jó fegyvertény, hogy bejutottam a döntőbe, és ott vagyunk az elejében fixen. A mezőny nagyon erős, volt olyan előfutamunk, amikor az első öt versenyző négy körön hat tizedmásodpercen belül volt, tehát tényleg borzasztó kis dolgokon múlik a siker. Legközelebb próbálok arra koncentrálni, hogy a jó tempót eredményre is váltsam, azaz dobogóra.

Korábban az idei célodat az év végi dobogóban jelölted meg, és azt mondtad, ha csak a tempódon múlik, a bajnoki címért is harcban lehetsz. Hatból három versenyen van túl az Európa-bajnokság, neked 43 pontod van, az éllovas csapattársadnak, Artis Baumanisnak 65. Hogyan látod most az esélyeidet?

Nehéz, mert a harmadik futam után az élen állók elkezdenek taktikázni, kevesebb kockázatot vállalnak. Persze akár velük is megtörténhet ugyanaz, ami velem, az pedig teljesen megfordítaná a helyzetet. De szerintem az év végi dobogó az, ami célba vehető. A 7. helyen állok, ahol a futam előtt is voltam, de a tabella versenyről versenyre átrendeződik. Az első kettőn kívül nagyon szorosak a pontok, ezért azt gondolom, hogy a dobogó reális cél lehet. De ralikrosszról lévén szó, bármi megtörténhet, mint ahogy láttuk, hogy egy defekt vagy egy rossz előfutam miatt borulhat egy teljes verseny. Szóval nem mondom, hogy lemondok a bajnoki címről, és azt sem mondom, hogy az a kifejezett cél. Én biztosan megteszek mindent azért, hogy a legjobb eredmények kijöjjenek belőle. Ha folyamatosan az élbolyban versenyzünk és értékes pontokat gyűjtünk, akkor szerintem az év végi harmadik hely összehozható.

IMG-2905_resize

Az idei versenyeken gyakran láthattuk a társaságodban a kategóriát elmúlt két évben megnyerő Szabó Krisztiánt. Milyen segítséget nyújt neked?

Krisztián idén nem versenyez a Super 1600-as kategóriában, de ettől függetlenül ugyanúgy része a Volland Racingnek, minden versenyen velünk van, és segíti a munkánkat adatelemzéssel, vezetéstechnikai tanácsokkal. Különösen fontos nekem, hogy mivel Krisz versenyzői szempontból közelíti meg az adatelemzést, olyan finomságokat meg tudtunk beszélni, amelyek nemcsak egy konkrét kanyarra vagy egy féktávra vonatkoznak, hanem általánosságban arra, hogyan rakjam össze egy futam menetét, mikor próbáljam meg azt a pluszt kihozni magamból. Ebben neki nagy tapasztalata van, ezért sokat tud segíteni. Eddig minden versenyen ott volt, és remélem, ezentúl is így lesz.

A következő, franciaországi versenyre csak szeptemberben kerül sor. Van terved arra, hogy ne zökkenj ki, például egy tesztverseny?

El akarunk menni Rigába, nem versenyre, hanem tesztre. Abból a szempontból lenne fontos, hogy az a legnehezebb pálya a szezonban. Ez a fő célunk jelenleg, hogy ezen kívül máshol megyünk-e, abban nem vagyok biztos, azon is múlik, hogyan tudjuk összehangolni más teendőkkel és a csapattal. Viszont amiből mindenképpen szeretnék minél többet, azok egyéb kiegészítő tréningek. Például éppen holnap megyek ki Németországba gokartozni, ami segít, hogy általánosan tudjak fejlődni.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: