DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 11. szombat

WEC

Neveu: Alonso a legjobb pilóta

Fernando Alonso idén kétfrontos harcot vállalt be, a Formula-1 mellett a WEC-sorozatban is megméreti magát. Utóbbi széria vezetője úgy véli, nincs kétség, hogy a spanyol tökéletes lesz idén.

részletek

Hülkenberg: Alonso új kihívásokat keres

Fernando Alonsónak 2018-ban két világbajnokságban is meg kell állnia a helyét: az F1-ben és a WEC-ben egyaránt. Olyan pilóta szólalt meg az ügyben, aki szintén szerepelt mindkét kategóriában.

részletek

Alonso világbajnok akar lenni

Rettentően húzós szezont vállalt be idén Fernando Alonso, a Formula-1-en kívül ugyanis a hosszú távú bajnokság versenyein is részt vesz. Célja pedig egyértelmű, a sorozat világbajnoki címét megszerezni.

részletek

Alonso: 10 éve nem bírtam volna ezt

Fernando Alonso úgy véli, nem hajtja túl magát és bírni fogja a kettős terhelést a Formula-1-ben és a WEC-ben. A spanyol szerint tíz évvel ezelőtt viszont hiba lett volna ennyit vállalnia.

részletek

A WEC lehet Alonso Dakarja

Ha idősebb Carlos Sainzhoz hasonlítjuk a spanyolt – ahogy ő maga tette az interjúban, melyben elmondta, a Formula-1 befejezése után is tovább versenyezhet a hosszútávú vb-n.

részletek

Idén Le Mans szellemével küzd meg a Toyota

Többször érte már csúfos kudarc a japánokat, így idén unortodox módszerekkel készülnek a 24 órásra. Már nem a vetélytársakkal, hanem a versennyel kell megküzdeniük.

részletek

A WEC-főnök megvédte az Alonso-döntést

Többekből is komoly felháborodást váltott ki, amiért a spanyol versenyző indulása miatt áthelyezték a hosszútávú-vb japán állomásának időpontját, Gerard Neveu szerint azonban ez így volt logikus.

részletek

Áthelyezték a japán versenyt Alonso kedvéért

Megtörtént, amiről pletykáltak: új időpontot kapott a Fuji Speedway WEC-fordulója, hogy Fernando Alonso indulhasson rajta. Csakhogy az esemény így egy másik hosszútávú versennyel ütközik, számos érintett pilóta bosszúságára.

részletek

Piquet: Alonso Le Mans-t is meg fogja nyerni

Nelsinho Piquet dolgozott Fernando Alonso csapattársaként a Renault-nál, tehát volt ideje kiismernie a spanyolt. A Formula E brazil bajnoka szerint Alonso Le Mans-ban is sikeres lesz.

részletek

Pusztán kikapcsolódás a WEC Alonsónak

Csak szabadidejét tölti majd máshol – vallja róla a McLaren főnöke. Brown szerint az F1-es kampányuk nem sérül a WEC miatt, egyszerűen Alonso most golfozás helyett egy Toyotával fog kikapcsolódni.

részletek

Nyílt levelet írt Alonsónak a Toyota elnöke

Nagyon örülnek a japánok annak, hogy a kétszeres F1-es pilóta is csatlakozott a csapatukhoz - Akio Toyoda is megköszönte ezt a spanyolnak és biztatta csapatát a szezon előtt.

részletek

Alonso tesztelte az új Toyotát: "Ez egy rakéta"

Minden versenyzőnek ki kellene próbálnia – így áradozott Fernando Alonso a Toyota prototípusának gyorsulásáról, amellyel F1-es szereplésével párhuzamosan a WEC-ben vb-címet akar nyerni.

részletek