DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Veszteség

Adatok: Az összes Mercedes-motoros csapat sokat veszített

A Bahreini Nagydíj időmérő edzését követően Lewis Hamilton arra panaszkodott, hogy a szabályokat egyértelműen a Mercedes ellen hozták. Egyáltalán nem csak a gyári istálló veszített sokat.

részletek

Marko: Lauda egyszerűen pótolhatatlan

Ugyan évek óta rivális csapatoknál dolgoztak, a Red Bull főtanácsadója és a Mercedes sikereiben oroszlánrészt vállaló Niki Lauda jóban voltak és Helmut Marko szerint nincs is, aki pótolhatná barátját.

részletek

A Haasnak nagyon sokba kerül az idei gyengélkedés

Mélyen az elvárások alatt teljesít idén a Haas-Ferrari, a jó kezdetet látványos visszaesés követte. A főszponzor már távozott, jövőre pedig sokkal kevesebb pénzre számíthatnak idei produkciójuk miatt.

részletek

Rekordveszteséget könyvelt el a McLaren

A McLaren Racing rekordveszteséggel zárta a 2018-as esztendőt, miután elvesztette a Hondát, mint motorszállító partnerét, illetve visszaestek a konstruktőri bajnokságban is.

részletek

Egymilliós nézőveszteség Németországban, 2018-ban

Az előző évhez viszonyítva egymillióval kevesebben követték figyelemmel a német RTL hétvégi közvetítését a Brazil Nagydíjról, mint egy évvel korábban. Pedig 2017-ben is eldőlt már Interlagos előtt a bajnokság.

részletek

Egy sikeres csapat is lehet veszteséges

A Formula-1 az utóbbi évtizedekben nagyon drága sporttá vált. Így lehetséges, hogy több, mint 11 millió fontos veszteséget termelt tavaly az az istálló, amely a legjobb négybe került a gyártók között. De már jó úton járnak.

részletek

A Mercedes veszteséges volt 2015-ben

A brackley-i F1-es alakulat adózás után 22,3 millió fontot (kb. 8,9 milliárd forint) veszített 2015-ben, de az az összeg még így is sokkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

részletek