DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Versenyzés

Jöhetnének az 1500 lóerős versenyautók

A Pirelli egykori F1-es főnöke, Paul Hembery úgy véli, a száguldó cirkusz vezetőinek meg kellene fontolniuk, hogy 1500 lóerős autókkal lehessen versenyezni, hogy a versenyzők ismét „királyok” legyenek.

részletek

Hakkinen visszatérne a versenyzéshez

1998 és 1999 világbajnoka bármikor szívesen visszatérne a versenypályákra. Érdeklődik ez iránt, de családi és üzleti kötelezettségei igencsak megkötik a kezét. Pedig alighanem nagy figyelmet vonzana.

részletek

Massa: Leclerc érettebb, mint Verstappen

Bár sok szakértő úgy véli, a Ferrari túl korán dobja a mélyvízbe Charles Leclerc-t, hogy ilyen fiatalon leszerződteti, Felipe Massa úgy véli, nem lesz gond, a Scuderia jól döntött a monacóival.

részletek

Alonso: Nehéz volt, ahogy vártuk

Egyszerre versenyezni a Formula-1-ben és a WEC sorozatban a fizikai határokat feszegeti. Év elején mégis bevállalta ezt Fernando Alonso, zsinórban hét munkás hétvégén van túl, nem akárhogy.

részletek

Brawn alig várja, hogy ne legyen DRS

A pilóta által állítható hátsó vezetőszárny az előzések elősegítésének érdekében született meg hosszú évekkel ezelőtt, a Formula-1 vezetése azonban szívesen elhagyná a rendszert a későbbiekben.

részletek

Lauda: Hagyják már ezt a fehér vonalas szabályt

Niki Lauda ismételten nemtetszését fejezte ki a pályaszéli határok szabályozása miatt, mert szerinte ez megint arcul csapás a versenyezni akaró pilóták számára. Ráadásul a megítélés mindig változó.

részletek

Beszüntethetik a motorsportot az Európai Unióban

Komoly következményekkel riogatta az EU tagállamainak motorsportközösségét a világ legnagyobb ezen a területen működő ipari társulása: az F1-től kezdve a nemzeti szériákig az egész piac romba dőlhet.

részletek

Villeneuve: Még mindig ég bennem a tűz

Miután jól kiköszörülte nyelvét az F1 fiatal pilótáin, 1997 világbajnoka most nosztalgiázni kezdett, és visszagondolt letűnt dicső éveire.

részletek

Lorenzo többet versenyezne a jövőben

A MotoGP háromszoros világbajnoka nemrég belekóstolhatott az autósport csúcskategóriájába a Mercedes F1-es csapata révén, és azt tervezi, ha befejezi a motorozást, többször ülne négykerekűek volánja mögé.

részletek