SzingapúriNagydíj
Leclerc: A tegnapi az én hibám volt, ma megfizettem az árát
Bár az időmérőt követően mással indokolt, a futam után a monacói magára vállalta az eltörölt körét – emellett azt is kifejtette, hogyan bírnak ki a pilóták órákat ilyen forró körülmények között.
részletekPiastri elszúrt időmérő után mentett dobogót
A balul elsült szombat után szép felzárkózást produkált a McLaren ausztrálja, aki a végén nem akart kockázatot vállalni az F1-es Szingapúri Nagydíjon.
részletekVerstappen nem akar megelégedni a második hellyel
Teljesen egyedül maradt a Red Bull holland versenyzője a versenyen: Norrisszal szemben esélye sem volt, mindenki más messze lemarad tőle. Ha mindig befut másodiknak, ő a bajnok, de nem ez a célja.
részletek„Volt pár necces pillanatom, de nem akartam lazítani” – Norris
Néhány elfékezés és falérintés – mégis hatalmas előny Verstappennel szemben: a futamgyőztes brit szerint nyomhatta volna kevésbé is, ám biztosra akart menni a szingapúri éjszakában.
részletekAz F1-es vb-pontverseny állása a Szingapúri Nagydíj után
Norris újfent közelített Verstappenre, a McLaren pedig már el is lógott a Red Bulltól: így állnak a vb-tabellák a szezon 16. futama után.
részletekF1-es Szingapúri Nagydíj – a futam végeredménye
Norris-győzelem és kettős McLaren-dobogó a szezon 16. viadalán, Verstappennel kettejük között: mutatjuk az éjszakai verseny eredményét.
részletekNorris elverte az F1-es mezőnyt Szingapúrban
Két falkoccintással, de tükörsima rajt-cél győzelmet aratott a McLaren britje, aki tovább közelített a futamon második Verstappenre a vb-tabellán. Piastri még a dobogón.
részletekEz volt az F1-es Szingapúri Nagydíj
Norris és Verstappen az első sorban, a Mercedesek mögöttük, a Ferrarik a középmezőnyből rajtolnak az F1-es Szingapúri Nagydíjon – kövesd velünk élőben!
részletekAz F1-es Szingapúri Nagydíj rajtrácsa
Lando Norris a pole-pozícióban, Max Verstappen mellette. A Ferrarik és Sergio Perez csak hátrébbról várják a rajtot – így sorakozik fel az F1 mezőnye a Szingapúri Nagydíj előtt.
részletekNem örül előre Hülkenberg, tanult a Bakuban történtekből
Nem iszik előre a medve bőrére Nico Hülkenberg, aki tudja, hogy nagyszerű eredményt ért el a szingapúri időmérőn, de a futam végéig koncentrálnia kell, ha pontokkal szeretne távozni.
részletekRussell: Minden önbizalmamat elvesztettem
Meglepte George Russellt a Szingapúri Nagydíj időmérőjén megszerzett negyedik helye – a Mercedes britje elmondása szerint végig küszködött a tapadással szombat délután.
részletekStella: Senki nem akar egy Senna–Prost-ütközést
Nem szeretne Ayrton Senna és Alain Prost suzukai balesetéhez hasonlót látni a McLaren csapatfőnöke a Szingapúri Nagydíjon. Andrea Stella bizakodó Lando Norris tempójában.
részletek