DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Muszáj volt más keveréket választanom” – Verstappen

A holland bajnok szerint a lágy keverékek bizonyultak az egyetlen járható útnak ahhoz, hogy legyen esélye Russell ellen az első kanyarban – mivel nem vált be, a második helyezés volt a maximum.

Nehéz utolsó harmadot hozott a Szingapúri Nagydíj Max Verstappennek, ám meg tudta őrizni a második helyezést, így 18 pontot szerezve ért célba Lando Norris és Oscar Piastri előtt. Bár a négyszeres holland bajnok rádiózásai szerint váltóproblémákkal küzdött, és egyszer egy elfékezés miatt majdnem a falban találta magát, Norris ellen nem ingott meg – így továbbra is versenyben van az egyéni bajnoki címért.



A leintést követően így indokolta Verstappen a lágy keverék választását az első etapra: „Épp, hogy felszáradt a pálya, ezért döntöttünk a lágyak mellett – plusz, a koszosabb oldalon voltam, így muszáj voltam valamit másképp csinálni, mint George. Jellegzetessége ennek a pályának, hogy az első kanyar után nem történik sok minden, ezért is akartunk valami kitalálni…”

A nagydíjat pedig így értékelte: „Nem feltétlen jött be, az első etapom csak a túlélésről szólt, de az egész futam nehézre sikerült. Az autón sok mindenen kell javítanunk – számos dolgot nem értünk, hogy miért történik. Ettől függetlenül a második helyezést a maximumnak gondolom, amit a mai napból kihozhattunk.”  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: