George Russell indulhatott a pole-pozícióból a Szingapúri Nagydíjon, mellőle pedig Max Verstappen várta a piros lámpák kialvását, míg a két McLaren csak a harmadik és ötödik pozícióból rajtolt, Piastri, Norris sorrendben.
A pilótaparádén ugyan elkezdett esni az eső – ma már nem első alkalommal –, ám a rajtot már száraz pályán várhatták a versenyzők. A 62 körös futamon a McLaren nem kisebb reménnyel indult el, minthogy második nekifutásra már bebiztosítják a konstruktőri vb-címvédést.
Az élmenők közül egyedül Verstappen választotta a lágy abroncsokat, mindenki más a közepeseken indult, ezzel a holland nyilván a rajtnál szeretett volna Russell elé kerülni, ami azonban nem sikerült neki. A vb-éllovas Piastri ezúttal sem rajtolt jól, nem úgy csapattársa, Lando Norris, aki kőkeményen ment el előbb Antonelli, majd az ausztrál mellett – a McLarenek össze is értek a manőver közben, a brit baloldali szárnyvéglapja meg is sérült.
Contact between the top-three title protagonists!
— Formula 1 (@F1) October 5, 2025
Let's take a look at the onboard of the race start from Lando Norris' view #F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/1LZvbQFzCO
Piastrinak érthetően nem tetszett Norris koccolása, ami miatt hosszú körökön keresztül hadakozott a csapattal, hogy szerintük ez ebben a formában rendben van-e, de a csapat végül – a felügyelőkre hivatkozva – úgy döntött, hogy nem avatkoznak bele a sorrendbe.
Russell a 15. körre már 7 másodperces előnyt épített ki Verstappen előtt, akinek problémái voltak a leváltásokkal. Eközben Norris egyre közelebb került a hollandhoz, de le is koccolta a falat nagy igyekezetében a brit.
Verstappen a 19. kör végén kapta meg a friss kemény abroncsokat, Russell pedig a 25. körben állt ki új Pirellikért, majd egy körrel később Norris, utána pedig Piastri is meglátogatta a csapatot a bokszban. Az ausztrál kerékcseréjében azonban 3 másodperc benne maradt, így majd’ 10 másodpercre nőtt a hátránya Norrisszal szemben.
Féltávnál a Russell, Verstappen, Norris, Piastri, Leclerc, Antonelli, Hamilton, Lawson, Stroll, Sainz sorrend állt be a pontszerzők közt, de utóbbi három még nem volt kint kereket cserélni. Verstappen szép lassan kezdett egyre közelebb kerülni az éllovas Russellhez, azonban elfékezte magát az egyik kanyarban, amivel ismét 5 másodperc fölé emelkedett kettejük közt a különbség.

Nem sokkal később Norris hibázta el az egyik kanyart nagy igyekezetében Verstappen mögött, Piastri pedig elkezdte csipegetni 8 másodperces lemaradását Norrisszal szemben. A 45. körben Hülkenbergnokozott némi riadalmat, aki eldobta a Saubert, de szerencséjére vissza tudott jönni a bukótérből.
A lekörözöttek sűrűjében Norris már másodpercen belülre került Verstappenhez képest, és már a DRS segítségével ostromolta a hollandot a második pozícióért. Leclerc-t közben előbb Antonelli, majd Hamilton is megelőzte, ezzel visszaesett hetediknek a monacói, Norris pedig továbbra sem tudta áthámozni magát Verstappenen.
Hamilton fékhiba miatt kezdett el visszaesni, s bár az utolsó körökre már Piastri is két és fél másodpercre közelítette meg csapattársát, Norris pedig a célig üldözte Verstappent, előzést már nem láthattunk, így maradt a Russell, Verstappen, Norris, Piastri sorrend, amivel Norris hátránya 22 pontosra csökkent, a McLaren pedig megvédte konstruktőri világbajnoki címét, ami immáron a 10. a csapat számára.
Az F1-es Szingapúri Nagydíj végeredménye:
| 1. | George Russell | Mercedes | |
| 2. | Max Verstappen | Red Bull–Honda RBPT | 5.430 |
| 3. | Lando Norris | McLaren–Mercedes | 6.066 |
| 4. | Oscar Piastri | McLaren–Mercedes | 8.146 |
| 5. | Kimi Antonelli | Mercedes | 33.681 |
| 6. | Charles Leclerc | Ferrari | 45.996 |
| 7. | Fernando Alonso | Aston Martin–Mercedes | 1:20.667 |
| 8. | Lewis Hamilton * | Ferrari | 1:25.251 |
| 9. | Oliver Bearman | Haas–Ferrari | 1:33.527 |
| 10. | Carlos Sainz | Williams–Mercedes | 1 kör +10.754 |
| 11. | Isack Hadjar | Racing Bulls–Honda RBPT | 1 kör +17.335 |
| 12. | Yuki Tsunoda | Red Bull–Honda RBPT | 1 kör +19.269 |
| 13. | Lance Stroll | Aston Martin–Mercedes | 1 kör +24.490 |
| 14. | Alexander Albon | Williams–Mercedes | 1 kör +25.320 |
| 15. | Liam Lawson | Racing Bulls–Honda RBPT | 1 kör +27.145 |
| 16. | Franco Colapinto | Alpine–Renault | 1 kör +42.890 |
| 17. | Gabriel Bortoleto | Sauber–Ferrari | 1 kör +46.753 |
| 18. | Esteban Ocon | Haas–Ferrari | 1 kör +47.133 |
| 19. | Pierre Gasly | Alpine–Renault | 1 kör +47.461 |
| 20. | Nico Hülkenberg | Sauber–Ferrari | 1 kör +49.040 |
* 5 másodperces időbüntetéssel