DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Stroll

A múlt miatt szívesen térnek vissza a williamsesek Franciaországba

Jelzésértékű lehet, ha egy technikai igazgató csak a múltról beszél egy közelgő versennyel kapcsolatban, Paddy Lowe a Williams részéről most mégis ezt teszi. Stroll ismeri, de nem szereti a pályát, Szirotkin is tudja, mi vár rá.

részletek

Lowe szerint közel a depresszióhoz a Williams

A grovei istálló műszaki igazgatója úgy véli, noha ismerik annak az okát, hogy a korábbi világbajnok gárda miért szerepel ilyen gyengén ebben az évben, de egyszerűen nem képesek kijavítani a hibákat.

részletek

Hartley-t kórházba vitték, de jól van

További ellenőrzések céljából kórházba szállították a Toro Rosso F1-es pilótáját a montreali rajt után történt balesetet követően. Lance Stroll elmondta, ő hogyan látta az eseményeket.

részletek

Stroll: Abszolút nem vagyunk versenyképesek

A Williams vezetése is sajnálja, hogy nem tud jobb autót biztosítani a két pilótájának, ám abban bíznak, hogy megismétlődhet a tavalyi futam, amikor a kanadai versenyző a 17. helyről rajtolva végül kilencedik lett.

részletek

A Williams marasztalná Strollt

A grove-i alakulat idén nem a megvillanásairól híres: az autó messze alulteljesít, így a pilóták sem tudnak kibontakozni, de a csapat elégedett Stroll teljesítményével, és megtartaná a kanadait.

részletek

Külön szektort kapnak Stroll rajongói Montrealban

A Williams mindent megtesz azért, hogy a Kanadai Nagydíjon kiküszöbölje a Monacóban rajta esett csorbát, és abban bíznak, hogy pilótáik végre-valahára a legjobb tízben végeznek ezen a gyors pályán.

részletek

Williams: súlyos hiba, újabb csalódás

Az egykor szebb napokat látott grove-i alakulat számára a lehető legrosszabbul végződött a Monacói Nagydíj, és nem látható az, miként tudnának kijönni a gödörből.

részletek

Nincs nagy bajban a Williams

Az eredmények nem tükrözik a fenti gondolatot, de Claire Williams hisz benne, hogy meg fogja találni a grove-i alakulat a helyes utat, amivel előrébb léphet az erősorrendben.

részletek

Monacói csodában reménykedik a Williams

A korábbi világbajnok brit csapat számára az a legfontosabb, hogy a pilótái minél több kört megtegyenek az edzéseken, és ne hibázzanak a hétvége folyamán.

részletek

Mikor mászhat ki a gödörből a Williams?

Bár voltak korábban is baljós előjelek, az évad legnagyobb csalódása eddig a Williams-Mercedes istálló. Igaz, folyamatosan dolgoznak a megoldáson, nem szolgált biztató hírekkel a technikai igazgató.

részletek

Mindenképpen javulna szombatra a Williams

Hiába ült be Barcelonában Robert Kubica is az FW41-esbe, szinte vezethetetlennek bizonyult a versenyautó mindkét pénteki szabadedzésen.

részletek

Williams: Hamarosan érkezik a fordulat

Az évad eddigi egyik legnagyobb csalódása a Williams-Mercedes. Bakuban is csak a szerencse folytán szerzett Lance Stroll négy pontot. A csapat tanácsadója azonban bizakodó.

részletek