Rossi
Pedrosa kezdett a legjobban a jerezi esőben
Trükkös időjárás fogadta a MotoGP mezőnyét a Spanyol GP első edzésén, ahol a hol enyhülő, hol felerősödő esőben a Repsol spanyolja bizonyult a leggyorsabbnak, mindössze két ezreddel megelőzve Crutchlow-t. Miller lett a harmadik, míg a vb-éllovas Rossi mindössze egy 16. hellyel indított Jerezben.
részletekMarquez maradt Amerika királya, Vinales bukott
Bár a verseny elején még csapattársa vezetett, végül a Repsol Honda címvédője könnyedén húzta be ötödik austini győzelmét. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy Maverick Vinales már a verseny legelején elesett, amelynek köszönhetően a Pedrosát az időbüntetése ellenére is legyűrő Valentino Rossi átvette a vezetést az összetettben.
részletekVinales és Rossi reagált az időmérős incidensre
Sokan máris a két yamahás viszonyának megromlását vizionálták az Amerikai Nagydíj kvalifikációján történtekbe – íme, miket nyilatkoztak a történtekről maguk az érintettek.
részletekMarquezt Vinales sem tudta legyőzni az austini időmérőn
Bár a leintés után néhány pillanatra átvette a vezetést a Yamaha vb-éllovasa, a repsolos címvédő még válaszolni tudott honfitársa eredményére, így ötödik alkalommal is övé lett a pole a COTA-n. Az első sorba Valentino Rossi fért még be.
részletekAustin: Marquez válaszolt a Yamaháknak
Bár az utolsó percekig Maverick Vinales vezetett, ezúttal a COTA „királya” lehajrázta a világbajnoki éllovast, így ő zárta az első helyen a pénteki edzésnapot, ráadásul honfitársa elé még a meglepetésember Johann Zarco is befért. Mindeközben a KTM a gyártók között utolsóként bemutatta speciális burkolat-kialakítását, amely eltér a többiekétől.
részletekRossit nagyon érdekli Alonso Indy 500-as beugrása
Valentino Rossi érdeklődését is erősen felkeltette Fernando Alonso Indy 500-as részvétele. Rossitól egyébként egyáltalán nem áll távol a más szakágakba való kirándulgatás, tesztelt már Ferrarit és ralizott is.
részletekA Yamaha sejtette, hogy Vinales vb-esélyes lesz
A csapatfőnök nem győzte dicsérni új szerzeményüket, aki az első két futam megnyerése után magabiztosan vezeti a világbajnokságot. A Yamaha vezetője Rossiról és a motorjukról is elismerősen beszélt.
részletekHol a Doktor, hol van Lorenzo?
A Yamaha spanyol motorosa érte el a legjobb köridőt a MotoGP Argentin Nagydíjának második edzésén is, megelőzve a címvédő Marc Marquezt és a meglepően elöl szereplő Karel Abrahamot.
részletek„Rossi lemaradása teljesen eltűnt Katarban”
A „Doktor” versenymérnöke, Silvano Galbusera nem tagadja: aggódtak a téli felkészülési időszakot követően, ám az olasz idénynyitón nyújtott teljesítménye után fellélegezhettek – ráadásul a következő futamokon a gumik is jobban kedvezhetnek a kilencszeres vb-elsőnek.
részletekVinales csütörtöki idejével az élen, Lorenzo Q1-es
Bár nem tudott javítani egy nappal ezelőtti eredményén, így is a Yamaha spanyolja végzett az élen a szabadedzések összesített tabelláján, megelőzve a suzukis Andrea Iannonét és a hondás Marc Marquezt. Valentino Rossi 10. helyével épp csak bejutott a Q2-be, Jorge Lorenzónak azonban az időmérő első szakaszában is jelenése lesz a Ducatival.
részletekVinales ott folytatta, ahol a teszteken abbahagyta
Azok után, hogy az összes téli teszt során a leggyorsabbnak bizonyult, az első katari edzést is az élen zárta a Yamaha új szerzeménye, közel hat tizedmásodpercet kiosztva a világbajnok Marc Marqueznek. Dani Pedrosa lett a harmadik, megelőzve az újonc Jonas Folgert és az immár ducatis Jorge Lorenzót, míg Valentino Rossi egy 9. helyezéssel indított.
részletekRossi és segítője is elégedett a közös munkával
A korábbi 125 és 250 köbcentis világbajnok Luca Cadalora a 2016-os előszezon óta dolgozik együtt a Yamaha motorosával, a közösen eltöltött egy évet pedig mindkét fél pozitívan értékeli.
részletek