Portimao
Wolff: A „kivételes” lett az alap Hamiltonnál
A Mercedes csapatfőnöke szerint már ki sem kell emelni, hogy kivételes teljesítményt nyújtott a hétszeres F1-es világbajnok, mert egyre gyakrabban láthatunk ilyesmit a brittől.
részletekVettel: Túl lassúak voltunk a pontszerzéshez
Hiába jutott be hosszú idő után a Q3-ba a négyszeres világbajnok, ezt nem tudta pontokra váltani az F1-es Portugál Nagydíjon: a német szerint egész egyszerűen a tempó hiányzik az Aston Martinnál.
részletekSainz: Bennem volt egy top 5-ös eredmény
A jó időmérős szereplés ellenére nulla ponttal távozott Portimaóból a Ferrari spanyolja, aki szerint a közepes gumikon tapasztalt szemcsésedés és a rossz taktika volt a visszaesésének az oka.
részletekMasi elmondta, miért vették el Verstappen pontját
A holland meglepődött, a Red Bull kifakadt, az FIA versenyigazgatója szerint viszont teljesen egyértelmű volt, hogy törölni kell Verstappen utolsó körben futott eredményét az F1-es Portugál Nagydíjon.
részletekKeszthelyi Vivien pontszerzéssel debütált az Euroformula F3-ban
A szezon első versenye egy minden tekintetben rendkívül trükkös pályán kezdődött Keszthelyi Vivien számára a Forma-3-as Euroformula sorozatban. A lépcsőzetesen felépített, 24 futamból álló szezon első harmada a tanulásról, a gumik megismeréséről, valamint több mint egy éves kihagyást követően a versenyzésbe való visszaszokásról szól. Az előzetes várakozások ellenére a magyar pilóta azonban már az első adandó alkalommal pontokat szerzett a Forma-1 Portugál Nagydíjának betétfutamain.
részletekRed Bull: Valaminek változnia kell!
Helmut Marko és Christian Horner is frusztrációját fejezte ki amiatt az F1-es Portugál Nagydíj után, hogy a pálya kiszélesítése miatt elvették Max Verstappen leggyorsabb körét, miközben Sergio Perezt állításuk szerint a pályán kívül előzte Lando Norris.
részletekVerstappent meglepte az FIA szigora
A Portugál Nagydíjon másodikként leintett Max Verstappent meglepetésként érte az FIA döntése, amivel elvették tőle a leggyorsabb körért járó egy pontot. Ennek ellenére jónak értékelte a versenyét.
részletekHamilton 2:1-re vezet Verstappennel szemben
Gigászok csatáját láthattuk a Portugál Nagydíjon, ahol Hamilton, Verstappen és Bottas között óriási csatában dőlt el a futamgyőzelem sorsa. A hétszeres világbajnok 30 másodperces előnye csak papíron tűnik soknak.
részletekPortugál Nagydíj, a futam története
Másodszor is szerepel beugróként a naptárban Portimao, amely izgalmas vonalvezetésével eseménydús futamot szolgáltatott 2020-ban. Szöveges, élő tudósításunk az idei versenyről.
részletekPortugál Nagydíj – A rajtrács
A Mercedes és a Haas két autója fogja közre az F1 mezőnyét Portimaóban: büntetés nincs, váratlan pozíciók azonban vannak a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjében.
részletekSainz elkapta Leclerc-t - valószínűleg nem utoljára
Az utóbbi időszakban ismeretlen érzést okozhatott Charles Leclerc számára Carlos Sainz, a spanyol ugyanis a Ferrari házon belüli csatájában felülkerekedett csapattársán és tovább javulhat.
részletekLauda legendás mondása doppingolja Mazepint
Niki Lauda egyik legendás mondásával doppingolja magát az F1-es mezőny rosszfiúja, Nyikita Mazepin, aki a Haas-főnök Günther Steiner szerint hamarosan felveszi a versenyt Mick Schumacherrel.
részletek