Norris
Nem érti a McLaren, miért lengettek sárga zászlót
Ocon lassan haladó autója miatt érkezett a Norrisszal kibabráló jelzés, de Andrea Stella csapatfőnök szerint ez felesleges volt. Holnap a pontszerzés a cél.
részletek„Nehéz lesz előzni, nem számítok sokra” – Norris
Lando Norris szerint könnyedén továbbjuthatott volna a sárga zászló nélkül. Sokat viszont nem vár a 17. rajthelyről, mert szerinte pokoli nehéz lesz előznie.
részletekLeclerc megint a bakui pole-ban, Norris kiesett a Q1-ben
Zsinórban negyedik alkalommal szerzett rajtelsőséget az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon a monacói, megelőzve Piastrit és Sainzot. Verstappen hatodik, Norris már az elején búcsúzott.
részletek„Szánalmas, furcsa, nem akarnak nyerni” – nem kímélik a McLarent
Jacques Villeneuve és Karun Chandhok is kemény szavakat használt a McLaren döntéseivel és magyarázatával kapcsolatban: nem igazán értik.
részletek„Messze vagyunk” – Norris többtizedes hátrányt érez a McLarennél
Túlságosan is erőltetnie kell a jó köridőhöz, és a másik három élcsapat előttük jár: így értékelt a csúszós pályát is oknak gyanító brit a pénteki F1-es edzések után.
részletekPiastri: Korábban túlzás lett volna a csapatsorrend
Most jött el az ideje annak, hogy beálljon Lando Norris mögé, és megpróbálja a McLarent mindkét vb-címhez hozzásegíteni – így érzi Oscar Piastri, aki szerint korábban túlzás lett volna erre kérni őt.
részletekNorris nem várja, hogy Piastri győzelmeket ad át neki
Alacsonyabb pozíciókban történhet helycsere, de nem érte fog dolgozni az ausztrál – fogalmazott a brit, aki kijelentette: meg akar harcolni az F1-es vb-címért Verstappennel.
részletekA McLaren kimondta: innentől Norrist támogatják
Andrea Stella csapatfőnök szerint megbeszélték, Oscar Piastri segíteni fog, de nem akarnak érdemtelen pontokat Norrisnak adni.
részletekPodcast: Erősorrend az F1-es szezonhajrá előtt
Verstappen előnye fogyatkozik, Piastri kezd Norris fejére nőni, Hamilton magára talált, Leclerc hullámvasúton, Tsunoda motivációját vesztette – így teljesített az F1-es mezőny a szezon középső harmadában.
részletekAntonellire meredek tanulási görbe vár
Monzai balesete előtt nagyon gyorsnak tűnt és az egyik legjobb csapattárstól tanulhat, így ha meg tud birkózni a nyomással, Antonelli már jövőre erős versenytárs lehet Lando Norris szerint.
részletekNewey és az Aston, Norris és a vb-címek – keddi F1-es hírek
Bejelentette Newey-t az Aston Martin, Rosberg Ferrari-esélyt gyanít, a McLaren engedi tárgyalni az Audival Bortoletót: egy helyen a nap hírei.
részletekIdén Norris, jövőre Piastri? Ezt ajánlhatná a McLaren
Günther Steiner szerint egy 2025-ös alkuval lehetne rávenni Oscar Piastrit Lando Norris idei támogatására, hogy az egyéni vb-címre esélye legyen.
részletek