DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
F1

Nem akarja hátráltatni Piastrit a McLaren

Zak Brown szerint a McLaren dolga a konstruktőri bajnoki cím, az egyéni világbajnokság a pilótákon múlik. Persze azért segítenek Norrisnak.

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint Lando Norris nem csapatutasítással szeretne bajnok lenni. 

Miközben Andrea Stella csapatfőnök a támogatásáról biztosította Norrist a Max Verstappennel vívott világbajnoki címért folytatott harcában, Zak Brown vezérigazgató ragaszkodik ahhoz, hogy Oscar Piastri is megérdemli az esélyt.

Brown Ron Dennis legendás McLaren-vezér Ayrton Senna és Alain Prost domináns korszakában, az 1980-as évek végén tett kijelentéseire hivatkozik.

„A csapat feladata az volt, hogy megnyerje a konstruktőri bajnokságot, a versenyzőké pedig az, hogy megnyerjék a pilóták bajnokságát. Szóval ezt tesszük” – mondta az 52 éves amerikai.

f1-monza-sunday-47



 „De bármit, amit most megtehetünk, hogy segítsük Landót, azt megtesszük, beleértve a stratégiai döntéseket is. Nyilvánvalóan nem akarjuk veszélyeztetni Oscar eredményeit, mert fantasztikus szezonja van, és a saját csatáját vívja. De ha van olyan dolog, amivel támogatni tudjuk Landót, akkor azt fogjuk tenni” – tette hozzá.

 „Futamról futamra vesszük a dolgot. De van két nagyszerű versenyzőnk, akik képesek futamokat nyerni, szóval vékony a jég. A papaja-szabály az, hogy tudd, ki a csapattársad, segítsd a csapattársadat, versenyezz keményen, de tisztán ellene.

Érdekes kérdés, hogy mi történik akkor, ha Piastri vezet, Norris pedig mögötte második és van lehetőség a helycserére – Stella korábban azt mondta, hogy Piastri egy győzelmet is átadna, de a pilóták már ennél árnyaltabban fogalmaztak. Brown sem ilyen biztos ebben:

„Végső soron ez Andrea döntése lesz. Azt hiszem, egy futamgyőzelmet átadni elég nehéz dolog, szóval valahogy a körülményeket kell nézni.”

„Szerintem ez elég nagy kérés egy versenyzőtől, és szerintem Lando ha tudja, akkor a megfelelő módon szeretne bajnok lenni. Meg kell nézni az aktuális körülményeket, de szerintem ha Oscar megérdemelten vezet, akkor nem vagyok benne biztos, hogy Lando mindenképpen meg akarja kapni tőle a győzelmet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: