DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
F1

„A McLaren hibája, ha Lando nem lesz bajnok”

Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint több dolgot kaotikusan kezelt a wokingi istálló – pedig már Verstappen is valós kihívóként tekint a britre.

Miközben a konstruktőri világbajnoki összetettben már át is vette a vezetést a McLaren és egy nagyobb fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy ne nyerjék meg a csapatértékelést idén a Formula-1-ben, a pilóták között még mindig Max Verstappen vezet, a Lando Norrisszal szembeni 52 pontos előnye pedig egyszerre tűnhet megnyugtatónak, ugyanakkor ledolgozhatónak is a hátralévő hat fordulón.

Jacques Villeneuve mindenesetre úgy véli, hogy Norris révbe érhet még – ha viszont ez nem jön össze neki, akkor az nem a pilóta, hanem sokkal inkább a csapat hibája lesz:

f1-norris-szingapur-mclaren-2



„Csak kicsit van többre szükség Landótól, hogy versenyképesebb legyen, de szórakoztató lesz a szezon vége” – nyilatkozta a kanadai exversenyző a Marca hasábjain. „Nagyon szoros lesz Max és Lando között.”

„Max változtatott a hozzáállásán: már nem próbál minden versenyt megnyerni, hanem csak gyűjti a pontokat. Ez érettséget mutat. A bajnokság fontosabb, mint az egyes versenyek megnyerése.”

„Tudja, hogy a McLaren nem hoz meg olyan kemény döntéseket, amiket meg kellene, és ez neki fog kedvezni. Ha Lando nem lesz bajnok, az a McLaren hibája lesz, nem az övé. A McLaren katyvaszt csinált sok mindentől, és most már túl késő.”

Villeneuve azt is egyértelművé tette, hogy ezzel elsősorban arra utal, hogy a wokingiak sokáig vonakodtak meghozni azt a döntést, hogy egyértelműen Norris mögé állnak be Oscar Piastrival szemben:

f1-norris-mclaren-szingapur-1_1

„Magyarországon kezdődött, ahol igazi gyengeséget mutattak azzal, hogy nem Norrist priorizálták Piastrival szemben, de nem tudjuk, mit mond Oscar szerződése. Nem tudjuk, mit sikerült beletennie a szerződésébe Mark Webbernek, a menedzserének.”

„Ő egy okos fickó. Mark mindig a rossz végén állt a dolgoknak a Red Bullnál, még amikor legyőzte Vettelt, akkor is. Mindig Vettelt preferálták. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyja, hogy a történelem ismételje önmagát Oscarral” – mutatott rá az 1997-es világbajnok.

„Ha megnézzük Monzát, 1-2-ben kellett volna végeznie a McLareneknek. Csapatként pontokat veszítettek, és ennek sosem lenne szabad megtörténnie.”

„Norris az, aki harcol a versenyzők világbajnoki címéért. Max is felismeri, hogy fenyegetést jelent. Volt néhány valódi csatájuk, ami jó, és szerintem igazi versenytársnak tekinti most.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: