MotoGP
Elhunyt Brands Hatch királya
82 éves korában érte utol a végzet Derek Mintert, Kent hősét. Az egykori angol versenyző huszonöt alkalommal a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is megfordult, olyan legendás helyszíneken pezsgőzött, mint a Man-sziget, Assen, vagy Sachsenring.
részletekA gumik nagyobb szerepet kapnak 2016-ban a MotoGP-ben?
Az ausztrál versenymérnök-legenda, Jeremy Burgess egyre sűrűbben hallatja hangját a médiában. A mai napon az MCN tett közzé tőle egy nyilatkozatot, melyben arról beszél, hogy a Michelinekre való átállás sokkal jobban befolyásolhatja majd a MotoGP-t 2016-ban, mint az azzal egy időben bevezetett egységes elektronika.
részletekA Honda szerint Marquez nem lesz ismét domináns
A Repsol Honda csapatfőnöke, Livio Suppo elárulta, hogy nem számítanak olyan szezonra Marc Marqueztől, mint amilyet tavaly mutatott. Suppo véleménye szerint szorosabb lesz a csata a Yamahával. Lin Jarvis pedig reméli, a „hangvillások” egyik versenyzője érhet fel a csúcsra 2015 végén.
részletek„Mintha alsónadrágban szexelnék!” – az év legviccesebb nyilatkozatai
A versenyzők nyilatkozatai gyakran ugyanazokra a sablonokra épülnek, ám esetenként ők is megvillantják humoros oldalukat, és ilyenkor születnek azok az aranyköpések, amelyekre szilveszterkor szívesen emlékszünk vissza. A crash.net összeállította a MotoGP szereplőinek idei legviccesebb megnyilvánulásait, mi is ezekből szemezgettünk most.
részletekLorenzo: A szezon második fele biztató
Jorge Lorenzo számára elképesztően rosszul indult a 2014-es szezon, Sachsenringen viszont nagyobb fokozatba kapcsolt, javított teljesítményén, ami Aragónban és Motegiben csúcsosodott ki.
részletekTalma MotoGP-t szeretne a Hungaroringre
Talmácsi Gábor vágya, hogy idén alakult saját csapata eljusson a MotoGP-be, maga a MotoGP pedig Magyarországra - és ez a két dolog szerinte szorosan összefügg.
részletekÍgy kíván kellemes ünnepeket a gyári Yamaha
Közeledik a karácsony, és a Movistar Yamaha MotoGP alakulata nem feledkezett el a szurkolóiról: a hangvillások egy ötletes videóval kívánnak kellemes ünnepeket a rajongóiknak.
részletekKi milyen ECU szoftvert használhat 2015-ben?
Azt már régóta tudni lehet, hogy 2016-tól minden gyártónak egységes motorvezérlő-elektronikai (ECU) szoftvert kell majd használnia a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájában, ám a Grand Prix Commission legutóbbi ülésén hozott döntések értelmében már a következő szezon is egyfajta átmeneti év lesz – a crash.net cikke alapján elmondjuk, hogyan kell ezt érteni.
részletekMarquez és Lorenzo is elismeréssel beszélt Rossi feltámadásáról
Valentino Rossi 2014-ben sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, mint az előző néhány év során: két futamgyőzelmet szerzett, összesen 13 alkalommal állhatott dobogóra, s végül a pontverseny második helyén végzett.
részletekA MotoGP-ben igenis számít a méret
Messze még a 2016-os szezon, az előkészületek azonban már javában folynak. A Grand Prix Biztottság utolsó 2014-es ülésén már eldőlt, hogy 2016-tól minden résztvevő 22 liter tüzelőanyaggal vághat neki egy-egy futamnak. Ebben nem feltétlenül értett egyet a Honda, a Yamaha és a Ducati, végül utóbbi kettő akarata érvényesült.
részletekBurgesst aggasztja az első négy utáni különbség a MotoGP mezőnyében
Valentino Rossi egykori főmérnöke, az ausztrál Jeremy Burgess elmondta, aggódik amiatt, hogy a MotoGP négy nagyágyúja, Lorenzo, Marquez, Pedrosa és Rossi tovább növelhetik előnyüket a többiekkel szemben. Emellett a Moto2-t is élesen bírálta, véleménye szerint a középső géposztály motorjai fejlesztésekre szorulnak.
részletekÖsszességében pozitív évet zárt a Yamaha
Bár a 2014-es szezon első felében Marc Marquez megállíthatatlannak bizonyult, hiszen zsinórban tíz futamot tudott megnyerni, ősszel magára talált a Yamaha, és végül négy győzelemmel az összetett második és harmadik helyén végeztek pilótáik. A hangvillások csapatfőnöke, Lin Jarvis így összességében pozitívan értékeli a mögöttünk hagyott idényt.
részletek