DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Hivatalos: Nem lesz Brit Nagydíj a Donington Parkban

Egyre kuszábbak a szálak a 2015-ös Brit Nagydíj körül. A nyár folyamán már az is meglepő fordulat volt, hogy elvették Silverstone-tól a rendezés jogát, és egy olyan pályának adták, aminek az építkezései el sem kezdődtek. Ők azonban megállapodtak a Donington Park-i vezetőkkel, így egy évre oda térhetett volna vissza a MotoGP mezőnye. Már biztos, hogy ez nem fog megtörténni.

20724_w666px_ff86f4d32eeaf48f14ef842b90bdffc7



Vitathatatlan, hogy a Brit Nagydíj a MotoGP versenynaptárának egyik legfontosabb állomása. Már az első hivatalos tesztek is lezajlottak múlt héten, ma azonban a szóban forgó esemény körül hatalmas kérdőjelek merültek fel. Nem tudni ugyanis, hogy hol rendezik majd meg. Tavaly nyáron sokak meglepetésére a Circuit of Wales nyerte el a 2015-ös szezontól kezdve öt (plusz esetleg másik öt) évre a Brit Nagydíj rendezésének jogát, holott a pálya építése még el sem kezdődött. Sőt, a mai napig nem biztos, mikor kezdik meg a komoly munkálatokat, hiszen a gépezetbe több porszem is bekerült már.
 
Az már 2014 nyarán is biztos volt, hogy nem készül el a pálya az idei nagydíjig, ezért a walesiek Donington Parkkal kötöttek megállapodást, így a legendás pálya 2009 után ismét gyorsaságimotoros-világbajnokságot rendezett volna – igaz, csak egyetlen alkalommal. Az előző hónap végén már ezzel kapcsolatban is felmerült egy nem túl bíztató hír, mára azonban biztos lett: Donington Park nem rendezi meg a 2015-ös Brit Nagydíjat. Így jelenleg kérdéses, hol lesz látható a rendezvény. A kialakult helyzetről a crash.net osztotta meg a pálya hivatalos állásfoglalását.
 
„…A Circuit of Wales cég, valamint annak új leányvállalata, a GP15 Limeted eddig nem volt képes teljesíteni a DPRL-lel (Donington Park) kötött megállapodását, valamint a hosszútávú fizetési határidők sem teljesültek annak érdekében, hogy mozgásban tartsák a Donington Parkban rendezett 2015-ös Brit Nagydíj munkálatait. 2015. február 10-én nagyon világos a helyzet. A DPRL erőfeszítéseinek ellenére elfogyott az idő a CoW-val (Circuit of Wales), mivel képtelenek eleget tenni a finanszírozási megállapodásoknak, ami azt eredményezte, hogy szinte az összes, az eseményt érintő kritikusan fontos művelet elkésett, kezdve a pálya körül végzett munkáktól a berendezések bérbeadásáig. Ezért Donington Parknak fel kell hagynia minden további részvétellel. Ebből következik, hogy az FIM MotoGP 2015-ös brit fordulóját nem Donington Parkban rendezik majd 2015. augusztus 30-án.”

orig_6c53d21887fb612539ad6c3a910b7b93

Legutóbb 2009-ben járt Doningtonban a MotoGP, még Talmával a mezőnyben

 

A hivatalos állásfoglalás további részében megnyugtatják azokat, akik már megvették jegyüket Donington Parkba, ugyanis ezeket 10 munkanapon belül rendezik majd. Valamint egyértelművé tették, hogy a nagydíjat illető minden további tevékenységtől és nyilatkozattól távol kívánnak maradni. Természetesen az ügy másik fele, a Circuit of Wales is állást foglalt a felmerült szituációval kapcsolatban. Ők az alábbi közleményt hozták nyilvánosságra:
 
„A Circuit of Wales csalódott, hogy nem volt képes szerződéses megállapodást elérni a Donington Park Racing Limited-del a 2015-ös MotoGP Brit Nagydíj rendezését illetően. Miután először megegyeztünk a fő feltételekről a DPRL-lel 2014 szeptemberében, egyik fél sem tudott dűlőre jutni a másikkal egy hivatalos szerződést illetően. A DPRL állításaival ellentétben, miszerint a Circuit of Wales nem képes teljesíteni a finanszírozási feltételeket, aláírt szerződéses megállapodás nélkül nem vagyunk hajlandóak olyan jelentős anyagi forrásokat biztosítani a DPRL-nek, ami szerintük szükséges a pálya javításaihoz annak érdekében, hogy meg tudják rendezni a Brit Nagydíjat. Megvan minden szükséges anyagi forrásunk ahhoz, hogy promótáljuk és megrendezzük a 2015-ös versenyt az Egyesült Királyságban. Dolgozunk azon, hogy a Circuit of Wales elsőszámú célja, a Blaenau Gwent-ben zajló regenerációs fejlesztés haladjon, amire az idén márciusban esedékes közvélemény-kutatás miatti késedelmes munkakezdés miatt van szükség. A Circuit of Wals továbbra is prómótálja majd az FIM MotoGP bajnokság brit fordulóját, és teljes egészében elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy megrendezzük az eseményt az év későbbi szakaszában.”   
 
A helyzet tehát koránt sem egyszerű, mindenki a másikra mutogat. Ennek legnagyobb vesztesei a brit versenyzőkön kívül egyértelműen azok a szurkolók, akik az Egyesült Királyságban kívánják idén élőben megcsodálni kedvenceiket versenyzés közben. De hol lesz a Brit Nagydíj? Nagyon úgy néz ki, hogy Silverstone lehet a legesélyesebb erre a szerepkörre, biztosat egyelőre viszont nem tudni. Amint pont kerül a történet végére, mi beszámolunk róla. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: