DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Motor

Rossi: Közelebb kerülhetnek a Ducatik

Jorge Lorenzo és Valentino Rossi is elmondta véleményét arról, mit várnak a Ducatitól idén. Egyelőre mindketten kissé bizonytalanok, de abban egyetértenek, hogy a taljánok közelebb kerülhetnek az élmezőnyhöz.

A bajnokság megnyerésére viszont nem igazán adott esélyt a spanyol négyszeres világbajnok.

E hónap elején zajlott a MotoGP első idei hivatalos tesztje Sepangban, Malajziában. A Ducati számára nagyon pozitívan zárult a gyakorlás, ugyanis legjobbjuk, Andrea Iannone a harmadik helyen zárt a két Repsol Honda mögött, ezzel megelőzve a Movistar Yamaha MotoGP két világbajnokát. Önmagában ez még nem feltétlenül jelentene túl sokat, hiszen a Desmosedici már tavaly is képes volt jó teljesítményre egy körön, az viszont sokkal biztatóbb, hogy a versenyszimulációjuk során konstans, gyors köröket voltak képesek produkálni.



Mindezt tették ráadásul a GP14.3-mal, azzal a géppel, amelyik továbbra is az előző évi modellre építkezik. A „vörösök” első olyan gépe, amelyik teljes egészében Gigi Dall’Igna keze nyomát viseli majd csak a második sepangi teszten mutatkozik be. A Ducatik szembeötlő javulásáról a Yamaha versenyzőpárosát, Jorge Lorenzót és Valentino Rossit kérdezte a motorcyclenews.com, akik készségesen válaszoltak. Véleményük hasonló volt, egyértelműen elismerően beszéltek az olaszok produkciójáról.

„Andrea (Dovizioso) nagyon jó versenyszimulációt teljesített” – kezdte Lorenzo. „Nem volt teljes, de konstans 2’01-eket menni jelent valamit. Andrea számára a pálya is kedvező, mivel itt mindig gyors. A Ducati közelebb lesz, de nem annyira, hogy a bajnokságért küzdjenek, viszont úgy vélem, több dobogót szerezhetnek, mint tavaly” – vélekedett a spanyol világbajnok. Úgy tűnik tehát, Lorenzo biztosnak véli a javulásukat, viszont nem számol velük komolyan a világbajnoki cím sorsát illetően. 

Csapattársa, Valentino Rossi, aki két sikertelen évet töltött a Ducatinál, így beszélt róluk: „Úgy vélem, elég jók, és minden az új motoron múlik majd, hogy tudnak-e lépni. Ha jó lesz az új motor, velünk harcolhatnak. Gyorsak, és az extra lágy gumi előnyeit is élvezik, ami talán jó volt akkor, amikor lassú volt a Ducati, de most nem igazán értem, miért van erre szükség” – fogalmazta meg kritikáját a szabályhozók felé a „Doktor”. Reméljük, igazuk lesz a „hangvillásoknak”, és csatlakozhat hozzájuk Dovi és Iannone csatározásaik során, amivel tovább színesedhetne a bajnokság.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: