DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Michelisz

Micheliszé az első pole a Hungaroringen

Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a BRC Racing Team hazai versenyzője indulhat majd az élről az első futamon, köszönhetően új TCR-es körrekordjának. Nagy Dani nyolcadik a M1RA-val, a többi magyar a mezőny második felében.

részletek

Michelisz: Jó döntés volt Hyundaira váltani

Legalábbis a marrakeshi eredmények ezt bizonyítják, ami persze nem jelenti azt, hogy a Hungaroringen is ugyanilyen erősen fognak szerepelni. Többek között erről is szó esett a WTCR csütörtöki sajtóeseményén.

részletek

Michelisz csapata is indul a magyar WTCR-futamon

Michelisz Norbert csapata, a M1RA szabadkártyát kapott a Hungaroringre és Nagy Dániellel a volán mögött indíthat egy autót a magyar WTCR-futamon.

részletek

Tarquini duplázott, Norbi ötödik lett

Gabriele Tarquini második futamát nyerte a hétvégén, ahol egy percre sem engedte ki a vezetést a kezéből. Az olasz mellé Yvan Muller és Thed Björk állhatott fel a dobogóra, Michelisz bejött ötödiknek.

részletek

WTCR: Parádés verseny, Michelisz tutira ment

Eseménydús versenyt szolgáltatott a WTCR mezőnye Marokkóból, minden körre jutott valami akció. Michelisz a 7. helyen élte túl a darálót, míg a nyertes a tavalyi TCR-bajnok Vernay lett.

részletek

Michelisz 3. a Hyundai-söprést hozó időmérőn

Gabriele Tarquini a hétvége során már másodszor mutatott fityiszt a kora miatt rajta élcelődőknek: a szombati győzelme után vasárnap megszerezte a pole-t a főversenyre. Az első négy hely a Hyundaié.

részletek

Michelisz dobogóra állna a pechsorozat után

Rendkívül balszerencsés eddig a Hyundai magyar pilótájának hétvégéje: gyakorlatilag a szombat a műszaki hibákról szólt Michelisz Norbinak, akinek vasárnap a hátrány ledolgozása lesz a fő célja.

részletek

Váratlan nevek a WTCR-teszt élén, a magyarok csak hátul

A barcelonai szezonindító médianapot követő teszten fokozottan igaz volt, hogy a köridők sokadlagosak: a délutáni végeredmény Filippivel, Panisszal és Berthonnal az első három helyen azonban így is különös.

részletek

Kilenc riválissal számol Michelisz a WTCR-ben

A világkupa bajnoki címére tíz versenyző lesz esélyes Michelisz Norbert szerint. Guerrieritől Vernay-n át Yvan Mullerig megnevezte valamennyi ellenfelét, akikkel meglátása szerint egy rendkívül kiélezett harcot fog folytatni 2018 során.

részletek

Hol versenyeznek idén a magyar toppilóták?

Lassan a nemzetközi túraautós bajnokságok mezőnye is megtelik, így 2017 legjobb 12 hazai versenyzője közül már csak néhány maradt, akiről nem tudjuk, melyik szériában szerepel a jelenlegi szezonban. Ezeket a bajnokságokat kell figyelni, ha magyar sikereket akarunk látni!

részletek

Az OMV támogatásával tör az élre Michelisz Norbert

Kiemelt partnerségi megállapodást kötött az OMV Hungária és az újonnan alakult FIA túraautó-világkupán (WTCR) versenyző Michelisz Norbert. Az együttműködéssel az OMV visszatér az autósport világába Magyarországon.

részletek

Bemutatkozott Michelisz idei versenygépe

A BRC Racing Team egy online bemutató során leplezte le a Hyundai i30 N TCR-t, melyet Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini idén a WTCR Túraautó-világkupában vezetnek majd.

részletek