Mercedes
Hamilton: Én vagyok az egyetlen, aki nem lepődött meg
Lewis Hamilton szerint nincs abban semmi váratlan, hogy Nico Rosberg éppen azt követően jelentette be visszavonulását, hogy közel két évtizednyi csatározás után végre egyszer legyőzte őt.
részletekLauda: Már lehetetlen élversenyzőt találnunk
Nico Rosberg döntése nehéz helyzetbe hozta a Mercedest, Niki Lauda szerint ugyanis a mezőny legjobb versenyzőinek egyikét decemberben már lehetetlen lenne leigazolniuk Lewis Hamilton mellé.
részletekTodt megmondta Rosbergnek, hogy mit csináljon
Az FIA elnöke az elsők között értesülhetett Nico Rosberg döntéséről, ami ma az egész sportvilágot megrázta. Jean Todt is jelen volt a nagy bejelentéskor, és köszönetet mondott a távozó világbajnoknak.
részletekSZAVAZZ! Ki lesz Nico Rosberg utódja?
Amikor már azt hittük, hogy csak a mezőny végén vannak szabad helyek, robbant a bomba: Nico Rosberg visszavonulása az egyik legértékesebb ülést üresítette meg – de kik lehetnek a jelöltek?
részletekHamilton személyesen Rosbergtől tudta meg
Mint Nico Rosberg elárulta, bár voltak nehéz éveik Lewis Hamiltonnal, mindenképpen azt akarta, hogy csapattársa tőle értesüljön F1-es visszavonulásáról – különösen szerdai posztját követően.
részletekWolff: Nico váratlan helyzetbe hozott minket
A Mercedes F1-es csapatának első embere sem sejthette a szezonzáró előtt, hogy világbajnok pilótájuk elhagyja őket, de egy pillanatig sem szállt szembe Nico Rosberg döntésével, hiszen tudja, hogy rengeteget köszönhet neki az istálló.
részletekRosberg elmondja, miért döntött így
Az idei szezon teljesen más volt, mint a korábbiak, s amikor vasárnap beült az autóba, már tudta, hogy ez lehet az utolsó F1-es szezonja – a világbajnok üzent a rajongóinak.
részletekHIVATALOS: Rosberg visszavonul!
Elképesztő hír rázta meg az F1 világát: a hétvégén bajnoki címet szerző Nico Rosberg visszavonul - a német sztár nem sokkal az FIA hivatalos díjátadója előtt tette közzé döntését, melyet azóta a csapat is megerősített.
részletekRosberg csak a negyedik legesélyesebb 2017-ben
Bár a friss világbajnokot tisztelhetjük személyében, a fogadóirodák mégis valószínűbbnek tartják három másik pilóta jövő évi sikerét, mint Nico Rosberg címvédését. Megérkeztek az első oddsok az új szezonra.
részletekÖt országban ünnepelte vb-címét Nico Rosberg
Elképesztően zsúfolt hete van az F1 friss világbajnokának, aki tegnap tért vissza a Mercedes angliai főhadiszállására – ma már Bécs következik, ahol formálisan is felavatják.
részletek„Hamilton tette méltó bajnokká Rosberget”
Sokan megkérdőjelezik Nico Rosberg vb-címének jogosságát, mivel szerintük csak csapattársa balszerencséjének köszönhetően győzte le őt – egy korábbi F1-es világbajnok nagyon nem ért egyet ezzel.
részletek„Nem érdekel!” – a Mercedes rádióbeszélgetése
Nagyon hálásak lehetünk érte, hogy a szezon közben feloldották a rádiós korlátozásokat, hiszen a Mercedes csapaton belüli üzenetei egy extra színt adtak az évzáró Abu Dhabi Nagydíjnak.
részletek