Mercedes
Toto Wolff reagált a Renault kritikáira
A Mercedes csapatvezetője szerint nagyon egyszerű, hogy miért nem engedték el egyik emberüket a Renault-hoz és arról is beszélt, hogy milyen elv szerint építik a csapatukat.
részletekMercedes: Jó barátok vagyunk a Ferrarival
Dieter Zetsche állítja, a két rivális élcsapat valójában kiváló kapcsolatot ápol egymással, és céljaik megegyeznek – ugyanakkor a jó és rossz zsaruéhoz hasonlította módszereiket.
részletekA Ferrarival egy napon érkezik az új Mercedes, nyomukban a McLarennel
December vége óta egyedül a Ferrari autóbemutatójának napját ismertük, három héttel később azonban több csapat is egyszerre robbantotta a rajongók által a tél folyamán leginkább várt hírt.
részletekRosbergnek Hamilton legyőzése a legjobb befejezés
A 2016-os világbajnok úgy érzi, nem is álmodhatott volna jobbról, minthogy úgy fejezze be versenyzői karrierjét, hogy csapattársát, Lewis Hamiltont legyőzve megnyeri a világbajnoki címet.
részletekHamilton kihagyta első idei kötelezettségét
Az F1-esek munkájához hozzátartozik, hogy számos szponzori eseményen kell részt venniük. Egy ilyen teendővel indult a Mercedes-pilóták 2018-as programja is, Svájcban azonban csak Valtteri Bottas tűnt fel.
részletekMansell: 2018-ban is Hamilton a favorit
Lewis Hamilton a 2017-es szezon második felében ellentmondást nem tűrően szerezte meg újabb bajnoki címét. Nigel Mansell szerint idén is a címvédő lesz a legesélyesebb a végső győzelemre.
részletekTöbb csapat is nehezményezi az új motorszabályt
A következő szezonban a teljesítmény mellett a motorok megbízhatósága is felértékelődik. Az eddigi négy helyett ugyanis három erőforrást használhatnak majd a csapatok büntetlenül 2018-ban.
részletekLauda nem kell a Ferrarinak
Sergio Marchionne leszögezte, valószínűleg nem fog többet dolgozni Niki Lauda a maranellói alakulatnak, annak ellenére, hogy az osztrák korábban tanácsadóként is megfordult a csapatnál.
részletekEgy vb-címet veszített Hamilton a közösségi média miatt?
Továbbra is téma a négyszeres bajnok felszívódása az internetről. Egy szakíró felvetette, hogy a 2016-ban, Japánban történt események révén közösségimédia-függése egy vb-címtől fosztotta meg Hamiltont.
részletekKomoly célokat tűzött ki maga elé Bottas
A finn pilótai első számú céljai között szerepel, hogy jobb ember és jobb versenyző legyen a következő szezonban annak reményében, hogy méltó ellenfélként várja a világbajnoki címért folyó versenyt.
részletekHamilton szerint az F1-nek több Donington-féle kanyarra van szüksége
A brit négyszeres bajnok pilóta sokkal nagyobb kihívásnak tartotta a vezetést a Donington Park-i pályán, ahol fiatalon versenyzett, mint a mai F1-es helyszínek bármelyikén.
részletekNyomás alatt Raikkönen és Bottas is
A tavalyi évben a Mercedes és a Ferrari vívta a legnagyobb csatát, de Hamilton és Vettel jelentősen jobban teljesítettek, mint csapattársaik. 2018-ra Bottas és Raikkönen is ultimátummal érkezik.
részletek