Mercedes
Hamilton: Jöjjenek csak a fiatalok, én is voltam az
A következő szezonban Verstappen mellett Leclerc és Gasly is lehetőséget kaphat megszorongatni Lewis Hamiltont. Az ötszörös bajnok úgy véli, nyerni akarásban ő sem marad el tőlük, tapasztalata pedig előny velük szemben.
részletekWehrlein is a Ferrari fejlesztő pilótája lehet
Korábban Robert Kubicát hozták szóba a Ferrarival, mint lehetséges fejlesztési pilótát, most azonban a Mercedes korábbi reménységére, Pascal Wehrleinra vetette ki a hálóját a Scuderia.
részletekHamilton eleinte nem szerette Laudát
Lewis Hamilton jó ideje baráti kapcsolatot ápol Niki Laudával, ám ez nem volt mindig így. Néhány évvel ezelőtt még kifejezetten nem kedvelte az osztrák legendát, aki alapos kritikával illette őt.
részletekMi forog kockán az utolsó két versenyen?
A Brazil Nagydíjon megszerezheti ötödik konstruktőri világbajnoki címét a Mercedes. A Ferrari még életben tarthatja ugyan a reményeit, de Fortunára is szükségük lesz. Hátrébb is akadnak izgalmak.
részletekHakkinen: Most Kimi és Valtteri mögé kell állni
A kétszeres világbajnok Hakkinen szerint eljött az ideje annak, hogy Hamilton és Vettel beálljon csapattársa mögé, ezzel segítve a finneket az összetettbeli harmadik hely megszerzésében.
részletekA Mercedes megfejtette mexikói problémáját
A csapat két versenyen át szenvedett a gumikkal, de Toto Wolff állítja, Brazíliában újra erősek lesznek. Az istállónak befejezetlen ügye van: a konstruktőri vb-címet még meg kell szerezni a Ferrari ellenében.
részletekHamilton iskolát alapítana a jövő generációi számára
Lewis Hamilton nem tartja helyesnek azt, hogy a fiatal, feltörekvő pilóták feláldozzák oktatásukat Formula-1-es karrierjük érdekében. Az ötszörös világbajnok akár egy iskolát is alapítana a jövő generációi számára.
részletekHaug: Hollywoodban sem írhattak volna különbet
Lewis Hamilton és Nico Rosberg rivalizálásának története még a gokartos időkre nyúlik vissza. A Mercedes korábbi főnöke állítja, még Hollywoodban sem tudtak volna jobb sztorit kitalálni.
részletekAllison: Régen csak rosszat gondoltam Hamiltonról
A Mercedes technikai igazgatója nem hitte sem őszinte, sem egyenes embernek Lewis Hamiltont egészen addig, amíg meg nem ismerte. Amióta azonban szorosan együtt dolgoznak, megváltozott a véleménye.
részletekLeclerc-t ne Hamiltonhoz hasonlítgassuk
Jelenlegi csapatfőnöke szerint nem fair, ha már jövőre Lewis Hamiltonhoz hasonlítják Charles Leclerc teljesítményét a Ferrarival. Ezzel legfeljebb plusz nyomást helyeznek a fiatal monacóira.
részletekHamilton: Jó lenne legalább közel kerülni Schumacher rekordjaihoz
A frissen világbajnokká koronázott Lewis Hamilton egyértelmű célokat tűzött ki magának: Michael Schumacher rekordjait. Egyik sem megvalósíthatatlan, az angol szeretne legalább közel kerülni ezekhez.
részletekHamiltonnak ünneplésre sem volt ideje
A világ a lába előtt hever, Lewis Hamilton mégsem vágyik semmi különlegesre. Ötszörös világbajnokként is a megszokott módon folytatta hétköznapjait, hétfőn már találkozókon jelent meg.
részletek