DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Sokkolta a Mercedes-pilótákat a gyorsaságuk

Hét tizedmásodperc különbség a Mercedes és Ferrari között: a címvédők ekkora előnyére nem csupán a rajongók és szakértők, de állításuk szerint még Hamilton és Bottas sem számítottak.

Mintha a tavalyi Ausztrál Nagydíj időmérőjének ismétlését láttuk volna szombat reggel, már ami az erőviszonyokat illeti: a pole-pozíciót pályacsúccsal megszerző Lewis Hamiltonhoz legközelebb végző Ferrari – Sebastian Vettel a harmadik helyen – hét tizedmásodperccel maradt le. Hamilton utolsó gyorsköréig Valtteri Bottas is esélyesnek tűnt az elsőségre, ő hat tizedet adott Vettelnek.

„Kissé ledöntött a lábamról ez a mai teljesítményünk. Nyilván már tegnap jónak tűntek a kilátások, de mégiscsak szabadedzés volt. Csupán ez volt az első felvonása az évnek, ahol számított a köridő, és nem hiszem, hogy bárki a csapatban gondolta volna, hogy a teszt után ilyen pozícióban leszünk. Mindenki keményen dolgozott érte, csak így történhetett meg” – idézi a racefans.net Bottast, aki azért a győzelmet még nem adja oda csapatának. „Ez még csak egy időmérő, holnap jön a lényeg.”



Az Ausztráliában időmérőn 2014 óta veretlen Hamilton Bottas nyilatkozatára reagált: „Abszolút egyetértek, ennek nem volt előjele. Jó érzéseim voltak azzal kapcsolatban, hogy erős csomaggal rendelkezünk, de tudatában voltunk annak, hogy talán egy kis lemaradásban vagyunk. Tényleg ezek a gondolatok jártak a fejünkben, amikor megmutatták a tesztelés összesítését: az elemzés alapján a Ferrari mögött álltunk” – olvasható a motorsport.com-on a brit megszólalása.

„Az autón nem változtattunk, hanem jobban megértettük. Tegnap a Ferrari még velünk volt egy szinten. Úgy látszott, eleinte kicsit túl vannak tankolva, aztán kevesebb üzemanyaggal egyenértékű teljesítményt nyújtottak. Arra gondoltunk, hogy talán közelebb vagyunk hozzájuk, mint a teszten. Aztán hirtelen veszítettek a teljesítményükből, amire nem is számítottunk, igazi sokk volt.”

Hamilton még azt is megkérdezte Vetteltől, szinte üres tankkal teljesítette-e a Ferrari a meggyőző köröket a barcelonai tesztelés során. „Azt mondta, hogy ő nem. Ez egy nehéz versenyhelyszín, eléggé szeles, sok befolyásoló tényező lehet. Mindenesetre őszintén hálás vagyok azért, amiért az autónk lehetővé tette, hogy itt legyünk. Tudom, hogy a Ferrari keményen hajt majd az előrelépésért, és biztos vagyok benne, hogy holnap is harcban lesznek, mivel a versenyeken mindig erősek” – zárt ő is azzal a gondolattal, hogy a futam még nincs lejátszva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: