Mercedes
Hill szerint Hamilton a valaha volt legjobb brit versenyző
Damon Hill bevállalta azt, amitől sokan ódzkodnak, és a korábban vagy jelenleg az F1-ben szereplő honfitársait hasonlította össze egymással: ezek alapján szerinte evidens, ki a legjobb.
részletekHamilton: Valtteri és én vagyunk a legjobbak
A hatodik világbajnoki címe felé száguldó Lewis Hamilton szerint ő és Valtteri Bottas alkotják a mezőny legjobb duóját. Wolff megígérte, a csapat nem fog beleszólni innentől kettejük harcába.
részletekBottas: Az én hibám, hogy kicsi az esélyem
A Japán Nagydíjat követően már csak Valtteri Bottas maradt állva Lewis Hamilton bajnoki kihívói közül, de a finn esélyei sem túl rózsásak. Tudja ezt ő maga is, míg Hamilton meg van róla győződve, hogy Mexikóban még nem fog ünnepelni.
részletekHamilton elmondta, miben kell fejlődniük
A Mercedes F1-es pilótája két területet is kiemelt, amelyen a hatszoros világbajnok csapatnak jövőre fejlődnie kell, ha nem akar lemaradni a Ferraritól. Az idei megbízhatósággal jövőre is kiegyezne.
részletekA Mercedes 2014 óta porrá veri a mezőnyt
Zsinórban hatodik világbajnoki elsőségét is bezsebelte a Mercedes istálló a hétvégén. A riválisok számára ijesztőek a számadatok, amilyen szinten uralja a német gyártó az F1-et a hibridérában.
részletekVettel: A Mercedes szinte tökéletes
A Ferrari német F1-es pilótája nagyon elismerően beszélt a fő rivális teljesítményéről, szerinte sok dologban jobbak, mint bárki más - érdekes dolgokat mondott róluk.
részletekWolff: Normális volt Hamilton reakciója
Toto Wolff szerint semmi baj nincs azzal, hogy Lewis Hamilton hangot adott nemtetszésének a suzukai stratégiával kapcsolatban - Valtteri Bottast dicsérte a Mercedes vezére.
részletekBottas Hamilton használt kasztnijával nyert
Valtteri Bottas az Azerbajdzsáni Nagydíj után állhatott fel ismét a dobogó legtetejére. A finn Hamilton régi karosszériáját kapta meg, amivel egyből jobbnak érezte az autót, míg a brit újat kapott.
részletekAz elengedés is felmerült a Mercedesnél
Dilemmában volt a Mercedes, kihívja-e másodszor is Hamiltont vagy sem. Ha kint hagyják, Bottast segítő csapatutasítás hangzott volna el. A brit szerint győzhetett volna Suzukában, ha a csapat felkészíti arra, hogy az egy kiállás is opció.
részletekFerrari: Gratulálunk riválisainknak és barátainknak
Rendkívül sportszerű nyilatkozatot tett közzé a Scuderia vezére, amiben elismerik a Mercedes idei teljesítményét és teljes szívből gratulálnak az újabb világbajnoki címhez. Közben várják a revansot.
részletekVettel: Meglepett Hamilton második kerékcseréje
Sebastian Vettel remek teljesítménnyel szerezte meg a pole-pozíciót Suzukában, a futamon azonban a második helynek is örülnie kellett. Lélekben már arról is lemondott a verseny derekán.
részletekA Ferrari sorra rontja el győzelmi esélyeit
Mattia Binotto csapatfőnök szerint 2019 az elszúrt lehetőségek szezonja a Scuderiánál. Szocsi után Suzukában is egyértelmű győzelmi esélyt szalasztottak el, de elismeri, a Mercedes ma jobb volt.
részletek