DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda

Massa

A Formula-E is csalogatja Alonsót

Bár érdeklődési körének részeként ő maga nyilvánosan még nem nevezte meg, a Formula-E-t irányító Alejandro Agag elmondása szerint Fernando Alonso kifejezetten érdeklődik az elektromos széria iránt. 2019-ben akár még ott is kiköthet?

részletek

Alonso magáénak érzi "csalós" győzelmét

Kerek tíz év telt már el a méltán híressé vált, 2008-as Szingapúri Nagydíj óta, de sosem merül feledésbe. A Renault egy jól kitervelt csalással volt képes győzni, de Fernando Alonso szerint megérdemelten.

részletek

Massa: Schumacher és Alonso egyformán tehetséges, de…

Az ex-F1-es brazil pilóta mindkét világbajnoknak csapattársa volt: úgy véli, Fernando Alonso képességek terén nem marad el Michael Schumachertől, van azonban egy negatív tulajdonsága, amely nélkül sokkal többet nyerhetett volna.

részletek

Massa terve: 2024-ben legyen olimpiai sport a gokart!

Bár a fénykorában bajnoki címért harcoló Felipe Massa már visszavonult a Formula-1-ből, elképzelhető, hogy a sport világára még csak ezt követően gyakorolja majd a legnagyobb hatást.

részletek

Massa: Ricciardo nem boldog Verstappen mellett

A visszavonult brazil pilóta szerint a holland F1-es versenyző mellett nem érzi túl jól magát a Renault-hoz távozó ausztrál, aki ráadásul azt sem tudhatja, hogy a Honda valóban versenyképes lesz-e.

részletek

Massának Schumacher volt a mestere

Felipe Massa felhúzta magát Lance Stroll hálátlan megjegyzésein, miszerint Massa egyáltalán nem segített neki tavaly. A brazil éppen az ellenkezőjét állítja, sokat istápolta az újonc kanadait.

részletek

Massa: A Williams amatőr pilótákat alkalmaz

A grove-iak korábbi F1-es pilótája nagyon szomorú a gárda mélyrepülését látva, melynek szerinte egyaránt vannak csapatpolitikai és technikai okai is.

részletek

Retro – Raikkönen-feltámadás Franciaországban

Kimi Raikkönenről mintha megfeledkeztek volna a 2007-es szezonnyitón aratott győzelme után, a finn azonban leporolta magát, és ellentmondást nem tűrően tért vissza az F1-es vb-küzdelembe.

részletek

Schumacher majdnem a Ferrarival tért vissza

Michael Schumacher 2006-ban visszavonult a száguldó cirkuszból, majd néhány év múlva a Mercedesszel mégis visszatért. 2009-ben azonban kevés híján a Ferrari színeiben láthattuk viszont.

részletek

Massa: félrevezető Verstappen sikersztorija

Az F1-be vágyó versenyzők Verstappen siettetett karrierjéből rossz tanulságot vonnak le, ezért tapasztalatlanul ugranak a formulaautós mélyvízbe – vallja az FIA gokartbizottságának elnöke.

részletek

Nem akárkik dicsérik Leclerc teljesítményét

Charles Leclerc a nehéz kezdés után remekül beletanult a száguldó cirkuszba és több komoly szakembert és toppilótát is lenyűgözött. Éppen erre a legbüszkébb, hogy Hamilton, Vettel, Rosberg dicséri.

részletek

Először járatta meg Formula E-s „batmobilját” Felipe Massa

Felipe Massa a mai napon először tudott tesztelni leendő Formula E-csapata, a Venturi autójával, és ha már ott volt, meg is tett nem kevesebb, mint nyolcszáz kilométert. Lehetőséget kapott a teszten Charles Leclerc öccse, Arthur is.

részletek