Massa
Glock: Azt kérdezgették tőlem, mennyit fizettek
Lewis Hamilton Timo Glockot az utolsó előtti kanyarban megelőzve lett világbajnok 2008-ban, a német pilótát pedig még azóta is megtalálják emiatt. Korábban halálos fenyegetéseket is kapott.
részletekForce India: Stroll hatalmas nyereség
Bár hivatalos bejelentés még mindig nem történt, borítékolható, hogy az édesapja által felvásárolt istállónál vezet jövőre Lance Stroll. A gárda főnöke szerint az ifjú kanadai vezetési tudása remek.
részletekMassa: Vettel többet hibázott, mint a Ferrari
2008-ban kis híján világbajnoki címet ünnepelhetett hazai közönsége előtt Felipe Massa - sőt néhány másodpercig ünnepelt is - a Ferrari színeiben, és szerinte az, hogy idén nem Vettel nyert, sokkal inkább a német hibája, mint a csapaté.
részletekHamilton karrierje 2008-ban félresiklott volna
Tíz éve már annak, hogy minden idők egyik legizgalmasabb szezonzáróján Lewis Hamilton az utolsó pillanatban megszerezte első bajnoki címét. A brit szerint egész más folytatás következhetett volna.
részletekDomenicali alatt háromszor veszített a Ferrari a szezonzárón
2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is vörös overallt viselő versenyző lehetett volna az F1 világbajnoka, az utolsó futam azonban mindannyiszor vereséggel végződött: Stefano Domenicali visszaemlékezett a fájdalmas vesztes szériára.
részletekAlonso nem szerződik a Formula-E-be
Bár többen is ajánlják a spanyol ásznak és az elektromos sorozat vezetői is dolgoznak Alonso megszerzésén, egyelőre nem képezi tervei részét a Formula-E. De később végül kiköthet ott.
részletekMassa: Alonsónak azonnal távoznia kellene
Fernando Alonso számára 2018 is merő csalódás lett, ahogy a megelőző néhány esztendő is. Felipe Massa szerint a spanyol legjobban tenné, ha azonnal venné a kalapját, meg sem várva a szezon végét.
részletekMassa: Nagy a győzelmi kényszer a Ferrarin
Felipe Massa nyolc évet töltött a maranellói alakulatnál, így pontosan tudja, milyen a légkör a csapatban. A brazil szerint a nagy elvárások hátráltatják a leginkább a Ferrarit a siker elérésében.
részletekMassa: A mostani F1-es motorok jobbak
Amellett, hogy a hangot nyilván ő maga is hiányolja, Felipe Massa szerint a régi V8-as motorokból, a mostaniakkal ellentétben hiányzott az erő és az agresszivitás. A régi időkből viszont a könnyebb autókat hiányolja.
részletekNagy szükség lenne a kerék a kerék elleni csatákra
Jolyon Palmer szerint az utóbbi években a Formula-1 hátrányára változott meg a szoros harcok megítélése. Túl sok a büntetés, így senki nem meri feszegetni a határokat. Tíz éve még más volt.
részletekMassa: Leclerc érettebb, mint Verstappen
Bár sok szakértő úgy véli, a Ferrari túl korán dobja a mélyvízbe Charles Leclerc-t, hogy ilyen fiatalon leszerződteti, Felipe Massa úgy véli, nem lesz gond, a Scuderia jól döntött a monacóival.
részletekMassa: Én több győzelmet is átadtam
Ha valaki, Felipe Massa tudja, milyen az alárendelt szerepében lenni egy élcsapatnál. A brazilnak több első helyről le kellett mondania a Ferrari érdekében, így át tudja érezni Valtteri Bottas fájdalmát.
részletek