DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Massa: Nagy a győzelmi kényszer a Ferrarin

Felipe Massa nyolc évet töltött a maranellói alakulatnál, így pontosan tudja, milyen a légkör a csapatban. A brazil szerint a nagy elvárások hátráltatják a leginkább a Ferrarit a siker elérésében.

Tíz éve nem ünnepelhetett konstruktőri, és tizenegy éve egyéni bajnoki címet a Ferrari. A Schumacher-éra óta Kimi Raikkönen volt az egyetlen pilóta, aki elérte a végső sikert a nagy múltú csapattal, Felipe Massa, Fernando Alonso és Sebastian Vettel csak közel tudtak kerülni ehhez a célhoz.

Massa egy fél kör erejéig még úgy érezhette, hogy bajnok a Ferrarival, de Lewis Hamilton utolsó kanyaros előzése megfosztotta őt a címtől. A brazil pilóta már akkor is azt érezte, hogy éppen a nagy elvárások miatt nem tud jól teljesíteni a csapat: „Amikor elhagytam a Ferrarit 2013 végén, ugyanazt éreztem Maranellóban, mint ma, a nyomást. A Ferrarin folyamatosan túl nagy a győzelmi kényszer, ezért vannak problémáik.”

„Egy nyugodt környezetben kellene dolgozniuk. Nagyon koncentráltnak kellene lenniük, és nem zavartan végezni a munkájukat. Csak egy kicsi hiányzik belőlük a sikerhez” – adott tanácsot egykori istállójának Massa.

 massa-nagy-a-gyozelmi-kenyszer



2018-ban a technikájuk is jobbnak tűnt a szezon közepéig a Mercedesénél, de a második felében ismét a címvédő alakulat kerekedett felül. Nyáron ráadásul egy tragédiát is el kellett viselnie a Ferrarinak, mivel elhunyt Sergio Marchionne, az istálló elnöke.

Massa szerint ezt a tényt is nagyon nehéz volt feldolgozniuk: „Akkor egy hatalmas sokk érte őket, mert ő nagyon fontos része volt a csapatnak. Ez a tragédia mindenkire kihatott náluk, ami természetesen érthető. Ezzel tisztában vannak Maranellóban. Most fel kell állniuk ebből, és megpróbálni a lehető legjobban befejezni a szezont, mert nagy szükségük van erre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: