DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat

Manor

A Manor holnap félreállíthatja Merhit

Svájci sajtóértesülések szerint a 2013-as GP2-bajnok már ugrásra készen áll a Manor istállónál, s péntek délelőtt el is foglalhatja Roberto Merhi helyét a legkisebb F1-es csapatnál.

részletek

Merhi: Ő volt az új Hamilton

A végzet bárkit utolérhet, többek közt erre intette Bianchi halála a Manor F1-es versenyzőjét, aki egyúttal azt is kiemelte, hogy a csapat szempontjából is nagyon igazságtalan, ami történt.

részletek

„Jules nagy dolgokra volt hivatott”

Minden támogatást köszön a rajongóknak a tegnap este elhunyt Jules Bianchi egykori csapatának első embere, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy versenyzőjének és barátjának tudhatta az ifjú F1-est.

részletek

Stevens: A legjobb része Alonsóékkal harcolni

A Manor versenyzőjének a mezőny leggyengébb autójával kell boldogulnia, rajtbüntetések miatt mégis többször előfordult, hogy nagyobb F1-es csapatok pilótái rajtoltak mögüle.

részletek

Két amerikai csapat az F1-ben?

A motorsport.com értesülései szerint akár már jövőre sor kerülhet erre. A Haas érkezése már biztosnak tekinthető, míg egy másik amerikai befektetőcsoport állítólag a Manor felvásárlása iránt érdeklődik.

részletek

A Manor óriási lehetőséget hagyott ki

Will Stevens, a legkisebb F1-es csapat pilótája úgy véli, az őt ért sorozatos hibák nélkül akár top10-es eredményre is lett volna esélye a Brit Nagydíj hajrájában.

részletek

A Manor idei legjobb eredménye

Az idei F1-es silverstone-i nagydíj bővelkedett izgalmakban, és meglepő fordulatokat hozott. Ennek köszönhetően a Manor is elkönyvelhette idei legjobb eredményét egy 12. és egy 13. hely által.

részletek

Egyáltalán miből működik a Manor?

Nem érkeznek jó hírek a legkisebb F1-es istálló háza tájáról, de legalább Bernie Ecclestone immár szimpatizál velük – a brit milliárdos megbánta, hogy durva kritikával illette őket márciusban.

részletek

A Manor eddigi legjobbját érte el

„Az eddigi legjobb” – ezzel a címmel küldte ki a versenyt értékelő sajtóközleményét a Manor: Roberto Merhi ugyanis a 14. helyen ért célba a spielbergi F1-es futamon. Stevens hamar kiesett.

részletek

Továbbra is tagad a McLaren-Honda

A japán motorgyártónál ismét cáfolták, hogy a McLaren mellett más csapatot is ellássanak aggregáttal - nemrég a Manor neve röppent fel, mint lehetséges ügyfél a 2016-os F1-es szezonra.

részletek

A Manornak továbbra sincs tesztre szüksége

Ahogy a barcelonain, úgy az F1-es osztrák verseny utáni teszten sem fog részt venni a Manor. Mivel tavalyi autóval indulnak, fejlesztőmunkájuk nincs szinkronban a többi csapatéval.

részletek

A McLaren és Honda is tagad

A közelmúltban érdekes felvetés merült fel azt illetően, lehet-e már jövőre második F1-es csapata a Hondának: a szóbeszéd a Manort nevezte meg befutónak. A csapat és motorszállító is tagadja a híreket.

részletek