DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 11. szombat

Magnussen

Magnussen: Erős lesz a Haas a gyors pályákon

Az amerikai istálló dán pilótája úgy véli, az egy éves kihagyás után most teljesít a legjobban a Formula-1-ben, míg csapata a középmezőny élére kerülhet.

részletek

Idő kérdése és Magnussen nagy bajt okoz?

Megszokta már Kevin Magnussen, hogy a Formula-1 mezőnyének rosszfiújának tartják, de mostanában megint többször is túllő a célon. Csak idő kérdése, hogy óriási balesetet idézzen elő?

részletek

Magnussen: Ez egy pole-pozícióval ér fel

A három nagycsapat mögül, a hetedik helyről rajtolhat az amerikai istálló dán pilótája, csapattársa, Grosjean pedig a 10. pozíciót szerezte meg. Elégedettek lehetnek a Haasnál a kvalifikáció után.

részletek

Steiner szerint kétséges az autóik épsége

A Haas csapata Ausztráliában a tempójával, Bahreinben és Azerbajdzsánban viszont az autóik „darabokra” hullásával hívta fel magára a figyelmet. Steiner szerint még Barcelona is kritikus lehet.

részletek

Csúnya félreértést tisztáz Magnussen

Egy rosszul időzített interjú miatt került kínos helyzetbe a dán F1-es. A haasos Twitteren volt kénytelen megmagyarázni, hogy miért nem olyan közveszélyes őrült, mint akinek a bakui futam után tűnt.

részletek

Magnussen képes lenne meghalni néhány pontért

Megvédte agresszív vezetési stílusát Kevin Magnussen, a Haas F1-es pilótája, ugyanis szerinte erre nagy szükség van a középmezőnyben, ahol nagy csatákat vívnak.

részletek

Gasly: Magnussennél veszélyesebb pilótát én még nem láttam

Pierre Gasly nem mindennapi dolgokat vágott Kevin Magnussen fejéhez, miután a dán a falhoz szorította őt az Azerbajdzsáni Nagydíjon. A Haas versenyzőjének van indoklása a történtekre, de büntetését azért megkapta.

részletek

Magnussen: A Renault a középmezőny legjobbja

Bár ez pontokban még nem mutatkozik meg, az első pár futam után valóban a francia gárda tűnik a három nagycsapat után a legerősebbnek. Kevin Magnussen szerint viszont a Haas is hasonló szinten van.

részletek

Steiner szerint Magnussenben megvan a tehetség

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint, a folytonosság és a jól megépített autó lehet az oka Kevin Magnussen eddigi jó szereplésének, amivel maga a dán versenyző is egyetért.

részletek

Idén végre nem olyan kényes a Haas autója

A Haas F1-es csapatának két évig a kiegyensúlyozatlanság volt a gyenge pontja, ám Magnussen szerint ennek az időszaknak vége. Sokat tanulhattak a Ferraritól, az idei autó barátságosabbra sikeredett.

részletek

A Haas taktikai zűrzavarba került

A Haas zsinórban másodszor is pontszerző helyen végzett, és csakúgy, mint Bahreinben, most is Kevin Magnussen szolgáltatta a top10-es eredményt. Romain Grosjean ezúttal is a pontokon kívül maradt.

részletek

Grosjean jobb volt, mégis Magnussen örülhet

A Haas versenyzői, Romain Grosjean és Kevin Magnussen a 10. és 11. helyre kvalifikálták magukat a szombati időmérőn. Az előny mégis a dán pilótáé lehet, aki szabadon választhat majd gumikeveréket.

részletek