Magnussen
Magnussen meglepődött Vettel érkezésén
Nem találta magát egyszerű helyzetben Vettel az időmérő második szakaszában: az egyik mért körén négy autót is meg kellett előznie. Kevin Magnussen saját szemszögéből magyarázta meg az esetet.
részletekGrosjean: Miért nem vitték el onnan a mormotát?
A Haas pilótája elütött egyet a kanadai élővilág nemes tagjai közül a második szabadedzésen – a francia nem érti, miért nem léptek közbe, amikor a közvetítésben is látszott, hogy ott van az állat.
részletekGrosjean: Csak cirkálunk, nem vezetünk
A Haas szeretne visszatalálni arra az útra, amikor az autó versenyképes volt, és ehhez minél jobban szeretnék kihasználni Montrealban a Pirelli új hiperlágy abroncsait.
részletekVáltozik a Haas jövő évi felállása?
Az amerikai istálló volt azon kevesek egyike, amely tavaly már az idény közepén bejelentette, nem változtat pilótapárosán. Idén viszont mindkét versenyző gyakran keveredett balhékba.
részletekMagnussen Kanadában visszavágna
Idén először mondhatjuk a Monacói Nagydíj után, hogy nem nyújtott jó teljesítményt a Haas. A pontszerző helyek közelében sem voltak, de Magnussen reméli, hogy Montrealban ismét feltámadnak.
részletekF1-Archív: A csapatok kiközösítik a Williamst
Hamilton nem tudott kiszállni az autójából, Magnussen az F1-ben akarja látni Vandoorne-t, Kobayashi Ferrarit tesztelt, Schumacher pedig botrányt robbantott ki Monacóban – ezek voltak május 27. hírei az elmúlt 20 évben.
részletekVáltoztatások a széthulló Haasnál
A szezon kezdete óta megfigyelhettük, hogy a Haas versenyautói szeretik elhagyni különböző alkatrészeiket. Monte-Carlóban ez még inkább előtérbe került, így kénytelen volt változtatni a csapat.
részletekMagnussen szerint Monaco kihozza a Haas gyengéit
Kevin Magnussen szerint a monacói pálya előhozhatja a Haas gyengeségeit, mivel a szűk utcai pályán az autó nem azon tulajdonságai fognak előtérbe kerülni, aminek az erős szezonkezdetet köszönhetik.
részletekMagnussent nem érdekli mások véleménye
Kevin Magnussen nem lopta be magát az F1-es mezőny szívébe. Van, aki a legsporszerűtlenebb, van, aki a legveszélyesebb pilótának tartja. Őt viszont nem érdeklik a kritikák.
részletekMagnussen: Nem kopik el hamar a hiperlágy
A Haas dán versenyzője szerint a Pirelli új gumikeveréke simán bírni fogja a monacói utcai pálya megpróbáltatásait, és bízik abban, hogy ezt az abroncsot is hibátlanul kezeli majd a csapat.
részletekGrosjean a csapattárs miatt kerülhetett bajba
Össztűz alá került az elmúlt hetekben Romain Grosjean, a Haas csapatfőnöke szerint közel sem minden a francia hibája. A legutóbbi balesetnél például éppen Kevin Magnussen miatt perdült meg.
részletekKi nyert és ki veszített tavalyhoz képest?
Túl vagyunk öt F1-es versenyen, érdemes visszatekinteni, ki és mennyivel áll jobban, illetve rosszabbul, mint tavaly ilyenkor. Ki tudja fejből, hogy melyik pilóta a legnagyobb nyertes és ki vesztette a legtöbbet?
részletek