Leclerc
„A tifosi majd’ meghal egy vb-címért” – Hamilton
Tisztában van vele a hétszeres világbajnok, mennyire vágynak rá a Ferrari rajongói, hogy a vörösök újra a csúcsra érjenek az F1-ben.
részletekGond az egyensúllyal: még nem az igazi a Ferrari Leclerc és Hamilton szerint
Főleg Leclerc hangoztatta, hogy van még dolguk Melbourne előtt, de Hamilton is egyetértett vele. Vasseur csak annyit mondott, hogy bízik a csapatban.
részletekLeclerc az élen, furcsa piros zászló az F1-es tesztnapon
Charles Leclerc zárta az élen az utolsó idei bahreini F1-es tesztnap délelőttjét, de több hibát is láthattunk eddig.
részletekLeclerc: Hasonló a stílusunk Lewisszal, ez segíti a Ferrarit
A monacói versenyző elárulta: ugyanazt várják az autótól a hétszeres F1-es világbajnokkal, ami egyértelműsíti az irányt a csapat számára.
részletekKísérletezés, tanulás: erről szólt Hamilton első ferraris tesztnapja
Egyelőre minden jónak érződik az SF-25-ösben, de korai következtetéseket levonni – fogalmazott a bahreini F1-teszt szerdai felvonása után a brit és Leclerc.
részletekEzen a téren fejlődött sokat a Ferrari
Charles Leclerc szerint pozitív irányban változott meg a Ferrari mentalitása Frederic Vasseur csapatfőnök érkezése óta, ez pedig segít a Scuderiának gyorsabban felállni a nehéz pillanatokból.
részletekA Ferrari SF-25 első körei – szerdai F1-es hírek
Még fákat is kidöntöttek elvakult rajongók, hogy először mozgásban láthassák az idei Ferrarit: a nagy szezonindítót követő napon a vörös csapat volt a hírek főszereplője.
részletek„A 12 év korkülönbség nem számít” – Leclerc
F1-es pályafutása egyik legnagyobb kihívása vár rá idén, jelentette ki Charles Leclerc. Mentális felkészülésén nem változtatott, és bár körültekintően fogalmaz, de érezni, legyőzhetőnek tartja Hamiltont.
részletekVideó: Máris pályán a 2025-ös F1-es Ferrari!
Alig fél nappal a leleplezést követően már pályára is gurult Fioranóban az SF-25-ös, amellyel Charles Leclerc tette meg az első métereket.
részletekNem kertel a Ferrari: a cél mindkét vb-cím!
A Scuderia F1-es vezére biztos benne, hogy az SF-25-össel és a Hamiltonnal kiegészülő új felállással meg tudják tenni az ehhez szükséges extra lépést.
részletekAz időmérők dönthetnek Leclerc és Hamilton között?
Christian Klien szerint az a nagy kérdés, hogy egy neki jobban fekvő autóval tud-e újra gyors lenni egy körön Lewis Hamilton. Ha igen, akkor megnyerheti a házon belüli csatát.
részletek„Leclerc meg fog lepődni” – Jordan
Charles Leclerc-nek a 2025-ös szezon elején kell kihasználnia kezdeti előnyét Lewis Hamiltonnal szemben, amíg a brit bele nem rázódik a Ferrariba – véli a volt F1-es csapatfőnök.
részletek