Lawson
„Bűnösnek érzem magam, ha elégedett vagyok” – Lawson
Így gondolkodik ma egy F1-es pilóta: nem szabad örülni egy-egy jó eredménynek, mert azzal időt veszteget a következő hétvégére való felkészülésből.
részletekLawson: Naiv voltam, hogy azt hittem, több időt kapok…
Másképp csinálta volna a dolgokat az új-zélandi F1-es, ha tudja, hogy a Red Bull két pocsék verseny után máris lefokozza – ráadásul Kínában a beállításokkal is kísérleteztek.
részletekHogy került a középső polcra Liam Lawson?
Megalázott, magára maradt, elveszett emberből a nyár kilencedik legsikeresebb versenyzője – hogyan emelkedett ki a sereghajtók közül bő két hónap alatt Liam Lawson?
részletek„Mind harcolunk valamiért” – nem értenek egyet Alonsóval Leclerc-ék
Nem ért egyet Fernando Alonso kijelentésével Charles Leclerc, Lance Stroll és Liam Lawson, miszerint csak a McLaren-pilóták fókuszálnak még mindig az idei szezonra.
részletekLawson visszanyerte a lendületét az RB-nél
A nehéz szezonkezdet után az elmúlt időszakban folyamatosan javult Liam Lawson teljesítménye a Racing Bullsnál – az új-zélandi fiatal számára Ausztriában jött a fordulópont.
részletekLawson nyolcadik lett Verstappen előtt
Nemcsak pontokat hozott, de Max Verstappent is legyőzte Liam Lawson az F1-es Magyar Nagydíjon: a szezon elején még szenvedő pilóta már csapattársa nyakán van az összetettben.
részletek„Fogalmam sincs, mit jelent ez számomra” – Lawson bizonytalan Mekies előléptetését követően
Liam Lawson arról beszélt, hogy egyelőre nem tudja, mit jelenthet számára Laurent Mekies előléptetése a Red Bull csapatfőnöki és vezérigazgatói pozíciójába.
részletekLawson Hornerről: Szerintem nem ez volt a helyes
Liam Lawson szerint rövid üzenetet váltott Christian Hornerrel a korábbi csapatfőnök kirúgása után.
részletekLawson: Időre volt szükségem, és nem kaptam meg
Őszintén beszélt a lefokozásáról az új-zélandi F1-es pilóta, aki állítja: nem csappant meg az önbizalma a Red Bull-os kaland során és utána.
részletekElszalasztott lehetőség volt a Brit Nagydíj a Racing Bullsnak
Isack Hadjarnak elmondása szerint esélye sem volt elkerülni az Antonellivel történt balesetet a szörnyű látási viszonyok miatt. Liam Lawson sajnálja az elszalasztott lehetőséget a Brit Nagydíjon.
részletekLawson: Zak Brown nem érti, miről beszél…
Verstappen nélkül a Red Bull a Racing Bulls mögött lenne? A McLaren-vezér szerint igen, a mindkét F1-es autót vezető új-zélandi másképp látja…
részletekVissza akarja fogni a harcias Lawsont csapata
Örülnek a Racing Bullsnál Liam Lawson agresszív versenyzési stílusának, Laurent Mekies csapatfőnök azonban belátja, hogy lassan ideje lenne visszafogniuk az új-zélandit.
részletek