Honda
Eltérően kezeli versenyzőit a McLaren
Nehéz helyzetben van a folyamatos műszaki problémák és a tempó hiánya miatt a wokingi gárda, amelynek versenyigazgatója szerint más-más igényei vannak Fernando Alonsónak és Stoffel Vandoorne-nak.
részletekMichelisz: Közelebb vagyunk a Citroenhez, mint vártam
Noha a monzai teszt időeredményei nem voltak túl biztatók a Honda szempontjából, a magyar pilóta mégis elégedetten tért haza Olaszországból – legújabb blogbejegyzésében azt is elmondta, miért.
részletekCoulthard szerint közel a McLaren-Honda szakítás
David Coulthard úgy véli, hogy a Honda gyenge teljesítménye miatt közelebb került a wokingi istálló és a japán motorgyártó a szakításhoz, mint mutatják.
részletekAlonso lát fejlődést a Hondánál
Annak ellenére, hogy többen is a Honda jelenlegi motorgondjaival kapcsolatban a japánok 2015-ös szenvedésével vonnak párhuzamot, Fernando Alonso nem ért teljesen egyet a kritikával.
részletekA Honda 100%-ig elkötelezett marad
Az elmúlt napokban sok találgatás és elmélet látott napvilágot, miszerint a McLaren lecserélné motorszállítóját, vagy a Honda szállna ki a Formula-1-ből. A japánok azonban 100%-ban elkötelezettek maradnak mind a McLaren, mind a sorozat iránt.
részletek100 millió dollárba fájhat a Honda kidobása a McLarennek
Miután csütörtökön megjelent a hír, miszerint a Honda-motorral továbbra is küszködő McLaren megkereste a Mercedest az esetleges visszatérés okán, az F1 világa azt találgatja, hogy mikor kerülhet sor a váltásra, ha egyáltalán.
részletekA McLaren megkereste a Mercedest!
Felélesztené a régi házasságot a McLaren: német sajtóértesülések szerint a wokingiak egyik tulajdonosa személyesen kereste meg a Mercedest, akik nyitottak az újbóli együttműködésre.
részletekA McLaren a célba érésben sem biztos
Eric Boullier még abban sem biztos, hogy a McLaren-Honda az ausztráliai nyitófutamon egyáltalán meglátja a kockás zászlót, értékelve a szezon előtti tesztek problémáinak súlyát.
részletekHuff hibátlan mérleggel zárt, Norbi az 5.
Az utolsó, szerda délutáni etap során is a privát Citroennel versenyző 2012-es világbajnok bizonyult a leggyorsabbnak, ám végre a Hondák is megmutattak valamit az igazi tempójukból.
részletekHuff tovább tarol Monzában, Norbiék hátul
Akárcsak mindkét keddi etap során, úgy szerda délelőtt is a privát Citroent terelgető 2012-es világbajnok volt a leggyorsabb a WTCC monzai tesztjén, míg a Hondák ismét a tabella alján szerepelnek.
részletekGondban van-e a Sauber?
Vajon mennyire nagy a Sauber problémája? A barcelonai tesztek során a harmadik legtöbb kört a svájci istálló autója futotta. A megbízhatóság rendben, a köridők azonban még nem. A Sauber autói mégis jobbak lehetnek, mint azt a köridők sejtetnék.
részletek16 induló a WTCC 2017-es nevezési listáján
A túraautó-világbajnokság idény előtti monzai sajtóeseményén közzétették a 2017-es indulók listáját: a korábbi bejelentések után már csak egy kérdés volt a mezőnyt illetően, ám arra most sem kaptunk választ.
részletek